Férfi vízilabda: a válogatott megkezdte az olimpiai felkészülést

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.06.01. 15:00
Kedden a Margitszigeten megkezdte a felkészülést a tokiói olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Készül a válogaott (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Készül a válogaott (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

A 19 fős bő keret egyelőre nem teljes, ugyanis a nyolc ferencvárosi játékos hiányzik, mivel a zöld-fehérek a Bajnokok Ligája csütörtökön kezdődő belgrádi nyolcas döntőjében érdekeltek.

Märcz Tamás, az Európa-bajnoki címvédő gárda szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta, így leginkább az harmadik héttel kezdődően végezhetnek teljes értékű munkát, majd Horvátországba utazik az együttes, ahol a házidákkal vívnak felkészülési mérkőzéseket.

A szakember elmondta, Magyarországonrendhagyó szezonon vannak túl a játékosok, akik a 16 csapatos bajnokságban sok mérkőzést játszottak, de véleménye szerint a keret tagjai nincsenek leterhelve, ráadásul a koronavírus-járvány időszaka után mindenki egyre jobb formába lendül.

A kerettel kapcsolatban a játékosként olimpiai bajnok tréner kijelentette, mindenkinek bizonyítani kell: „Mindenki mutasson valamit, ami a válogatottban megfelel, persze vannak tapasztalt játékosaink, akik sok harcot megéltek már és bizonyítottak. Szeretném látni, hogy mindenki rendelkezik azzal a fizikai állapottal, attitűddel, hozzáállással, ami szükséges a sikerhez.”

Märcz Tamás megjegyezte, ugyan a legtöbb országban a korábbiakhoz képest rendhagyó módon rendezték a bajnokságokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy átrendeződött volna a tokiói olimpia mezőnye az erősorrendet tekintve: „Ugyan eltelt plusz egy év, amivel nem kalkuláltunk, de továbbra is ugyanaz a nyolc csapat esélyes az éremszerzésre, akik közül hatan a végső sikerre is pályázhatnak.”

Az olimpiára 12 plusz 1 fő tartalék nevezhető majd.

MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT
OLIMPIAI KERET

KAPUSOK: Lévai Márton (OSC), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09