Úgy megy, hogy marad – Malonyai Péter jegyzete

Meglehetősen bonyolultan   rögzíti a Fradi bejelentése, hogy Varga Dénes többet nem száll vízbe a klub Európában, így a világon (is) legjobb pólócsapatában, ám azért ott van benne a lényeg, nem a hátrébb lépés tényével kapcsolatban, hanem a „klubszinten” kitételben, abban is a második tagban. A „szintre” gondolok.

Varga „Dumi” esetében a világszínvonalra, mert amit a most 37 esztendős, kétgyermekes családapa az elmúlt két évtizedben produkált a vízben, azt bizony tanítani, oktatni érdemes, ha utánozni már képtelenség. Az athéni olimpia (2004) előtt nem véletlenül hívta be a keretbe, s pendítette meg Kemény Dénes szövetségi kapitány, még az is lehet, hogy tinédzserként ott lesz a játékokon. Aztán négy esztendővel később lett olimpiai bajnok (2008, Peking), de hagyom is az eredményeket, aki akar utánanézhet, mi mindent (egyébként mindent…) nyert. Meg aztán a sok számtól olyan lenne, mintha búcsúztatnám, miközben ne adj Isten, hogy hátat fordítson a pólónak. Erre született, mint akárhány zseniális honfitársa, nevét ismerik, még úgy is, hogy az átlagos sportrajongó, hiába magyar, ahol a póló hungarikum, leginkább drukkol és nem ért, ha meccset néz. Ez, kérem, egy ilyen sportág, ám a legnagyobbak nem csupán attól nagyok, amit a vízben produkálnak. „Dumi” például még az indulatai jóvoltából is, mert – őszinték.

Példa kell? Kettő is beugrik azonnal. Mindkettő ötesztendős. Az egyik a Fradival szintén győztes Bajnokok Ligája-döntőről, amikor az Olympiakosz ellen a bírók szemét módon (nincs rá jobb kifejezés) kiszórták a harmadik negyed végén, amitől szabályos dührohamot kapott, majd elmondta, hogy a szlovén Boris Margeta és a román Adrian Alexandrescu kis híján megutáltatta vele a pólót.
A másik egy ütés, amelyet az OSC-s Burián Gergely szenvedett el. „Dumit” eltiltották, ha jól emlékszem, még pénzbüntetést is kapott, de miután természetesen elnézést kért, hozzátette: nem a sportághoz és a klubjához méltó magatartással szolgált, amiért elsősorban a fiatal pólósoktól kér elnézést, elvégre egy konfliktust nem így kell kezelni.

Kérdezhetik, mi köze ennek az érmekhez, a sikerekhez, a dicső pályafutáshoz, a klasszisához, de inkább én kérdeznék: van-e fontosabb oldala a sportnak, mint az – emberi. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!