Akik börtönből járnak meccsre

Fotók: Veres Viktor

Különös összefonódások jellemzik Márianosztrán a börtön és a helyi futballcsapat életét: egykor a büntetés-végrehajtó intézet platós Csepel teherautóján zötykölődtek a játékosok az idegenbeli mérkőzésekre, közvetlenül a pálya mellett csörgedezik a régi becenevén csak Rabszaros-pataknak nevezett Bezina-patak (legalább tízszer minden meccsen ki kell halászni belőle a labdát), és a helyi labdarúgók között mindig is akadt néhány a börtön dolgozói közül.

Az előző hét végén Márianosztrán jártunk, ahol a “börzsönyi el klasszikó”, vagyis a Márianosztra–Letkés megyei bajnoki előtt bejutottunk a börtönbe, és három fogvatartott történetén keresztül megismerhettük a rácsok mögött zajló sajátos futballéletet is.

Szabó Péter a Márianosztra elnyűhetetlen csatára, feleségével és kétéves kislányával él Vámosmikolán. Nosztrai születésű, édesapjához, édesanyjához és húgához hasonlóan a börtönben vállalt munkát. A harmincéves fogvatartó a Letkés elleni mérkőzés előtti éjszakát is odabent töltötte.

Aludt valamennyit?

Néhány órát délelőtt, ennyi elég is a meccs előtt. Tizenkét és fél órás szolgálatban voltam, este fél héttől reggel hétig.

Nyugodtan telt az éjjel?

Nem a körletre voltam beosztva, vagyis a fogvatartottakat más ellenőrizte. Én kint járőröztem, figyeltem, nincs-e valahol megbontva a fal, nincsenek-e idegenek a börtön területén.

A rabok tudják, hogy futballozik?

Mindent tudnak… Megállapítják már a mozgásomról is, hogy na, ez focista.

Tisztelik?

Azt hiszem, igen. Sokat számít, hogy hét évet eltöltöttem itt. Ha munkába áll egy kopasz, vagyis új őr, annak időre van szüksége, míg tekintélyt szerez magának.

Nehéz a börtönőr munkája?

Annyira nem. Csak kicsit zsiványnak kell lenni ahhoz, hogy az ember átlásson a fogvatartottak trükkjein, ügyeskedésein.

Nem nyomasztó az elítéltek nyers világa?

Én is az utcán nőttem fel, láttam kint is sok mindent – a koleszben éppúgy ment a harc azért, kié legyen a felső, kié az alsó ágy.

Mi vonzotta a pályára?

Megtetszett a munkabeosztás. Korábban évekig dolgoztam Ipolytölgyesen, luxusautók fa műszerfalát fújtam kétkilós szórópisztollyal egész nap, megállás nélkül. Én tudom, milyen úgy gürizni, mint a barom. Kell is bírni a stresszt, mert a börtönmeló nem könnyű.

Az imént ismerősként köszöntötte András atyát a pálos kolostorból. Honnan a kapcsolat?

Ő adott össze minket, jártunk hozzá Tündével jegyesoktatásra is. Nagyon csípem! Úgy volt, hogy lesz a templomi után bévés esküvőnk is, aztán nem találtunk a vonuláshoz tíz egyforma alkatú börtönőrt, a jelöltek vagy alacsonyabbak, vagy kövérebbek voltak a kelleténél. Pedig jól mutatott volna, ha a násznép előtt díszegyenruhás smasszerek menetelnek.

Mindig Márianosztrán futballozott?

Tízéves koromtól Szobon játszottam – a csapattársam volt Demjén Gábor! –, aztán fél évig Vácon, majd az autófényező szakmunkásban töltött koleszos évek alatt Dunakeszin. Ott már feketén.

Jó a csapatuk?
Lehetne jó. Csak a fiataloknak fel kellene szántaniuk a pályát. De a mai divatjátékosokat jobban érdekli a nájkipipa, az ilyen lila, meg olyan úvézöld cipő, és hogy rendesen ki legyen vasalva a hajuk. Nekem annak idején Tisza cipőm volt, és örültem neki, hogy bevettek a nagyok. Ma már nincs tisztelet, akármelyik taknyos elzavarja az idősebbet.

A márianosztrai csapat korelnöke az 59 éves Himmer Ferenc, aki valamikor nevelőként kezdett dolgozni a börtönben. Ma már nyugdíjasként él, tisztelete, tekintélye töretlen. Ő volt az, aki egy régi, Vámosmikola elleni meccs előtt határozottan nemet mondott a felajánlott két láda sörre és a bundára – így aztán a Márianosztra büszkén, tisztán kapott ki…

“Amíg a Zoli csinálja, lesz csapat Nosztrán. De utána…” – hangzik a falu vészterhes jóslata, Pintér Zoltán pedig lankadatlan szorgalommal vonalazza a pályát, intézi az igazolásokat, osztja a mezt.

Várakozással teli feszültség a Letkés elleni rangadó előtt. Igazoltatás, köszöntés, harc előtti mosolyok.

Drexler Pali bácsi nélkül nem kezdenek meccset Nosztrán. Az öreg minden hazai bajnokin ott ül a töltés alatti falócán, egy-egy mérges megjegyzés kíséretében nézi a “gyerekeket”. Ő a falu legnagyobb labdavarrója, valamikor a börtönben a vezetése mellett készítették a rabok a Szovjetunióból szerzett import bőrből a futball-labdákat. Állítólag a hatvanas években az egyik BEK-döntőt márianosztrai labdával játszották.

Amióta kimélyítették a Bezina-patak medrét, ritkábban önt ki a pályára. A csatornázás előtti időkben itt folyt el a börtön mellékterméke is, van, aki máig Rabszaros-pataknak mondja.

“Mi van, letkésiek? Kaptatok útlevelet, hogy átjöhettetek Nosztrára?!”

“Spori, mindent ne zabáljál már meg! Ha kérsz, szóljál, azt szórok neked kukoricát!”

Csendélet a megye háromból.

A törzsközönség.

Puff…

Ajjaj…

Upsz…

Márianosztrai köténypanoráma.

Néhány éve Burik Norbert volt smasszer és cserejátékos örökre beírta magát a klubtörténelembe: a sok évtizedes patakba mászást megunva egyik meccs előtt  házilag eszkábált labdahalászó rúddal jelentkezett játékra.

“Ne futtasd! Megszakad, mint a hatos anya!”

Életkép a börzsönyi el klasszikóról.

Gyere, beszéljük meg!

Én?! Ezért?!

Szapulják a nosztraiak a bírót, felsír közöttük egy babakocsis csecsemő. Valaki észreveszi: “Ez az, mondjad neki!”

Vigyázz, behorpad!

Vége a meccsnek, mindenki szerint igazságtalan, 1–1-es döntetlen született. Jöhet a prémium: egy jó lihegős cigi…

Márianosztrai kegytárgy: a góllövő cipő.

Csend telepszik a tájra, a szürkület elnyeli a magányos kapukat. Történt itt egyáltalán valami?

Hozzászólások

hozzászólás