Négy évvel a megszűnése után egy mérkőzésre újra összeállt Bodrogolaszi csapata, és 6–3-ra legyőzte a Zempléni Főnixet a Hátsó füves futballmentő túra második állomásán. A Bodrog-parti futballünnep hozadéka egyebek mellett a labdarúgópálya megújulása, az alkalomra készült futballtörténeti kiállítás állandósítása és főként a fiataloknak a játékhoz ismét kedvet teremtő közösségi élmény.
Az évszázad mérkőzését játszották Bodrogolasziban – jegyezte meg valaki a lefújás után a Bodrog-parti faluban, utalva a hazai csapat sporttörténelmi csengésű, 6–3-as győzelmére. De talán nem csak arra: helybeliek a friss futballélménytől fellelkesülve állították, ennyi embert nemhogy a megszűnés előtti évek meccsei nem hoztak össze, de egyéb hivatalos faluprogramon is ritkán látni együtt.
A borongós, hűvös időben is mintegy százharmincan, családok, gyerekek érkeztek az országút melletti pályához, hogy szemtanúi legyenek a csapat feltámadásának. Négyéves hosszú szünet után állt össze ismét Bodrogolaszi, és a mintegy húszfős keretet verbuváló alkalmi együttes megérdemelten nyert a Hátsó füves futballmentő túra utazó társulata, a Zempléni Főnix ellen.
A délután képei még napok múltán is elevenen élnek a résztvevőkben: a festői zempléni hegyek előterében benépesülő pálya látványa, a színes gyereksereg eleven forgataga, a bodrogolaszi dicsőségért szorító görögkatolikus pap, a piros-kék zászlójával sasszézó ősz partjelző, a fák aljában ejtőzve figyelő öreg játékos alakja. Nehéz ebbe belegondolni, de a futballünnep kísérő programjaiba, a börtönmúzeumi bemutatóba, a tombolába, tizenegyesrúgó versenybe is lelkesen bekapcsolódó kisiskolás fiúk, lányok talán tudatra ébredésük óta sohasem láttak még mérkőzést Bodrogolaszi futballpályáján.
A Hátsó füves futballmentő túra első olvasatra esetleg szokatlan kezdeményezésének hátterében rendkívül szomorú, egyszersmind cselekvésre ösztönző jelenség húzódik meg. Mint a Nemzeti Sportban nemrég közölt kimutatás rávilágított, Magyarországon 2000 és 2021 között eltűnt 546 csapat a felnőtt férfi bajnokságokból, az ezredfordulós mezőny 24 százaléka, és a drasztikus apadás elsősorban a kis települések csapatmegszűnésének következménye.
Érdemes vizsgálni és értelmezni a mögöttes okokat, számba venni a valós lehetőségeket, ugyanakkor a kialakult helyzet felelősséget is ró a falusi futballvilág eltűnését, átalakulását figyelőkre. A jelek arra mutatnak, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk, ha szeretnénk megismerni, megmenteni, összegyűjteni az egykor virágzó, lassan szétporladó futballközösségek emlékeit, történeteit, fiókok mélyén vagy elhagyott öltözők szekrényeiben lapuló fotóit, poros futballkincseit.
Még fontosabb azonban, hogy a futballmentő túra meccseivel, a valós futballélmény varázseszközével ismét felvillantható minden, ami miatt sajnálattal követjük a közelmúlt leépülését: a közösséghez tartozás, a helyi identitás megélésének érzése, a játék öröme, felszabadultsága, a nemes sportküzdelem tapasztalata.
Hercegkúton, Bodrogolasziban, az eddigi két helyszínen sarkítva a falusi meccsélmény skanzenjét csodálhatták meg a résztvevők, eredeti díszletek között, valós szereplők statisztálásával.
Hogy a szép időket idéző retrómeccs elindít-e valamit, kimozdítja-e a települést futball terén a dermedtségből, csak a jövő mutatja meg. Csodák nincsenek, szokták mondani, pedig csodák – vannak.
Erről éppen a bodrogolaszi futballünnep egyik meghívottja, a Zempléni Főnix vendégjátékosa, a 25-szörös válogatott Mracskó Mihály tanúskodhat a leghitelesebben, akinek Békés megyei szülőfalujában, Végegyházán 35 évnyi futballhalál után született újjá 2014-ben a csapat. Az évtizedek során a régi pályát mellig érő gaz verte fel, a valamikori korlátokat megette a rozsda, a Békéscsaba és a Győr egykori meghatározó hátvédje azonban összefogta a környékbelieket, lapátot ragadott, odaállt a talicska mögé és fáradságos munkával kiszabadította a dzsungel alól a sportteret.
A Hátsó füves-mérkőzés előtti településtörténeti sétán, a bodrogolaszi Falumúzeumnál mesélte el az otthoni tapasztalatait firtató helybelieknek, hogy ma már két csapat is működik Végegyházán, egy megyekettes és egy megyehármas. „Mracskó-falván” egyébként mintegy 1400-an élnek, csak négyszázzal többen, mint a zempléni meccshelyszínen, és itt kell idézni Kovács József polgármester többször elmondott tételmondatát: „Bodrogolaszi ezerlelkes település. Mi úgy szoktuk mondani, ezren vagyunk lelkesek.”
Bár még hátravolt a meccskezdésig másfél óra, az említett bodrogolaszi Falumúzeumban tanúi lehettünk a civilben hentesként dolgozó végegyházi vendég első meghatározó villanásának. Vagy öt perce próbálta már rávezetni a polgármester a faluséta népes közönségét egy rejtélyes kinézetű népi eszköz funkciójára, amikor betoppant a helyiségbe Mracskó Mihály, és mintegy mellékesen odavetette: „Mi is épp ilyennel tisztítottuk le a beleragadt sarat az ekevasról.”
„A faluban kezdődik minden” – hallottuk a Zempléni Főnix vendégjátékosának megállapítását ünnepi köszöntőjében, ráerősítve Kovács József polgármester szavaira, amelyekkel a vendéglátó falu vezetője a bodrogolaszi futballmúlt jelentőségét és a bodrogolaszi futballjövő esélyét húzta alá. Ez már a Bodrog-parti túrabázison, a Fekete Gólya Oktatóközpontban tartott helyi futballtörténeti beszélgetésen és kiállításmegnyitón hangzott el, ahol a nap védnöke, Egervári Sándor is szólt a helybeliekhez.
A háromszoros magyar bajnok mesteredző, korábbi szövetségi kapitány az első pillanattól fogva elkötelezetten támogatja, sőt szinte személyes missziójaként segíti a Hátsó füves futballmentő túrát, felismerve a nemes lehetőséget a falusi labdarúgás életben tartására.
„Én is hasonló vidéki környezetben nevelkedtem – mondta a bodrogolaszi futballünnep védnöke. – Pomázon a futballpályán nőttem fel, nagyszerű barátokat, közösségeket ismerhettem meg a pályafutásom során. Örömmel hallgattam polgármester úr beszámolóját, amelyből az derül ki, hogy szeretnék a településen ismét fellendíteni a futballt. Ha a törekvésből kis részt vállalhatunk, örömmel tesszük. Kívánom, hogy sikerrel járjon a kezdeményezés, mert nemcsak a sportolást, a játékot segíti, hanem közösségformáló ereje is van a futballnak, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagynia senkinek.”
Bodrogolaszi épített és természeti értékei lenyűgözőek, a Bodrog-part mesebeli nyugalma,
a szebb napokat látott Lónyay-kastély épületének és Csipkerózsika-kertjének ódon hangulata,
a több mint nyolcszáz éves katolikus erődtemplom,
valamint a későbbi építésű görögkatolikus és a református templom gazdag vallási hagyományokat tükröző sokszínűsége egyaránt megragadja az arra járó figyelmét.
Ám ne feledkezzünk el a mesebeli helyi futballtörténetekről se, amelyeket – a polgármester szándékai szerint – a Hátsó füves futballmentő túrára készült minikiállítást megőrizve mostantól bárki megismerhet. A tárlat helyszíne valószínűleg az egykori tűzoltószertárból kialakított öltözőépület lesz, esetleg a másik valamikori öltöző, amelyet még a pályával szemközt lakó Cserpák Mihály bácsi épített saját kezével a csapatnak. Ő volt az, akinél korábban évekig öltöztek a fiúk, pontosabban nejének a szobájában, a leterített dunyhákra téve a levetett ruhát.
Erről a hősidők nagy tanúja, Tóth István, vagyis Patya bácsi mesélt a futballtörténeti beszélgetés során, amely bizonyította, a Búzakalász TSZ egykori traktorosa, a manapság a 37-es út felújításán dolgozó 69 éves teherautósofőr élő futballmúzeum: ott hasalt a többiekkel a kukoricaszállítmány tetején, amikor az árujával Zemplénagárdra induló Csomós Jani bácsi szívességből elvitte a csapatot az idegenbeli mérkőzésre, ott zötyögött a kenézlői meccsről hazafelé a kisvonaton, amelynek mozdonyvezetője lassított Olaszinál, hogy leugorhassanak a játékosok, és ott rúgta a labdát hazai meccsek előtt bemelegítésképpen a társakkal a Bodrog folyó sekély vízében, a homokos talajú Fenyér nevű szigetecskénél.
A bodrogolaszi folyóparti épületben a Hátsó füves futballmentő túra alkalmából kamarakiállítás mutatta be a helyi labdarúgás történetét – az alább kivonatosan idézett szöveget Orosz Zsolt társszervező, a Monokon született korábbi megyei játékos, a Futballkutató blog szerkesztője készítette el.
„A bodrogolaszi futball megszervezésében jelentős szerepet vállaltak a helyi egyházak. A katolikus felekezetet dr. Pados Ottokár vezette, akit 1943-ban a bencés rendnek átengedett birtok gazdasági vezetésére küldtek Bodrogolasziba. Lelkészként a sport alapjainak elsajátításában is segített a lakosságnak, előszeretettel látogatta a hazai mérkőzéseket, szurkolt a csapatnak, emberségével kivívta magának a falu megbecsülését. Veres Imre református és Puskás Lajos görögkatolikus plébános szintén tevékenyen vett részt a sportszervező munkában. A futball népszerűségével egyedül a jégkorong vetélkedhetett, a hokit sokan űzték a hideg teleken befagyott Bodrog jegén.
A sportkör első, korabeli sajtóban megjelent eredménye egy ifjúsági találkozón elszenvedett csúfos, 12:0-s vereség volt a Sárospataki Református Gimnáziumtól 1949-ben. A mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelője, Dankó Béla elvállalta az elnöki tisztséget, a csapat neve Bodrogolaszi Búzakalász TSZ SK lett. A Dankó család meghatározó szerepet játszott az együttes életében, előfordultak olyan évek, amelyek során egyszerre négy-öt Dankó fiú viselte a – Fradi iránti tiszteletből választott – zöld-fehér mezt.
A hatvanas évek elején egy évtizedes aranykor kezdetét, és kis híján valóra váltak a megyei élvonalról szőtt álmok, de szoros csatában a bodrogolasziak 1967-ben alulmaradtak Taktaharkánnyal szemben. Az 1970-es évektől kezdve egészen a 2018-as megszűnésig a körzeti és a megyei harmadosztályban szerepelt Bodrogolaszi.
Az ezredfordulót követően a vezetői feladatokat Balázs Lászlóné vette át, óvodapedagógusi tapasztalatait kamatoztatva tartotta a rendet a fair play-díjas csapatnál, a megbecsült csapatszervező jó hangulatot teremtett a felnőtt és az ifjúsági futballisták körében.
A győzelmek utáni nótázás elmaradhatatlan eleme volt az ünneplésnek a Magos-hegy nevű kocsmában, a »Három bokor saláta, kisangyalom« és a »Vörösbort ittam az este« című dalok különösen közkedveltnek számítottak. Mindezek ellenére az elvándorlás, a fokozódó anyagi terhek és a gyerekek labdarúgás iránti érdektelensége miatt hatalmas erőfeszítésekre volt szükség az egyesület fenntartásához. A Zemplén körzet 2017–2018-as szezonja után feloszlott a csapat.”
A bodrogolaszi gazdag falusi futballmúltról személyes emlékeket őriz Kovács József, a település polgármestere, nem mellesleg a környék egyik legnagyobb horgásza: „Gyerekkoromban a falu 1948-ban alapított csapata már a mostani pályán, a Lónyay-kastély parkjából leválasztott, körbekerített részen, az úgynevezett »Kőfal« mellett játszott – valamikor, 1945 előtt még a lengyárhoz kötődő lenföldi pályán folyt a mezítlábas bajnokság –, de a hatvanas-hetvenes években nagy hagyománya volt az utcák közötti versengésnek is. A Dózsa György utcában tizenegyen laktunk fiúk, rendszeresen összecsaptunk a Hosszú utca, a Vasút utca, a Szövetség utca, a Kossuth utca, a Mátyás utca és a Petőfi utca csapatával. Az utcabajnokság meccseinek helyszíne az utcák végében, elhagyott házak helyén kialakított terep volt. A kapufákat persze magunk ácsoltuk akácfából, labdára pedig a zsebpénzünkből dobtunk össze.”
„A Bodrog partján megtanultunk együtt élni a folyó szeszélyeivel. Apai és anyai ágon is tősgyökeres bodrogolasziként családi tapasztalatból mondhatom, hogy a víz az előző nemzedékek mindennapjait is meghatározta. Ha kiönt a folyó, a pusztítás emléke nehezen törlődik, az 1999–2000-es nagy árvíz több házat is elvitt, a nehéz pillanatokat örökítik meg az önkormányzat falán látható fényképek. Használjuk is a folyó adta lehetőségeket. Jelentős a faluban a horgászélet, magam a Bodrogolaszi Sporthorgász Egyesületet vezetem alapító elnökként, egyesületünk jelenleg százötven tagot számlál.”
Az olaszi futballélet legkülönösebb figurája azonban kétségtelenül az óvó néni, vagyis Balázs Lászlóné „Hugi”, aki a kétezres években felkarolta, szervezte és nem kis anyagi áldozat árán 2018-ig működtette a csapatot.
„Bodrogolaszi futballkedvelő település, és ez a vonzalom jellemezte a családomat is – mondta a bodrogolaszi labdarúgás Teréz anyája. – Nekünk, lányoknak is a meccs volt a vasárnapi szórakozás. Ebéd után elvégeztük a házimunkát, aztán elindultunk, és kézen fogva kisétáltunk a futballpályára. Ott nőttünk fel. Nem volt olyan meccs, amelyre ne mentünk volna ki. Visszafelé pedig megálltunk Bodor Gabi kocsmájánál egy Bambira. A lányoknak nem volt illő bemenni, kihozták nekünk az üdítőt. A vasárnapot ünneppé tette a templomba járás délelőtt, délután a meccs, csodálatos hangulata volt azoknak a napoknak. Félek tőle, ezeket az élményeket a mai fiatalok nem élhetik már át.”
Vagy talán mégis. A bodrogolaszi futballünnep előtti napokban Ringer István múzeumigazgató, a Hátsó füves futballmentő túra társszervezője önkéntes csapatával, helyi segítőkkel kiegészülve felújította a pályát, lenyírta a gyepet, lecsiszolta és – egy nagyvonalú festékkereskedő felajánlása nyomán – radiátorfestékkel újrakente a kapukat, az önkormányzat pedig közben helyre pofozta és kifestette az öltözőépületet. És ami korábban nehezen volt elképzelhető: amióta a pálya újra használható, az olasziak elmondása szerint délutánonként újra játszanak rajta a helyi fiatalok.
Ringer István régész, a nagy Hátsó füves-kiállításnak otthont adó Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója a Bekecs, a Prügy, a Sárospatak, a Szerencs és a Hercegkút korábbi csatáraként végigfutballozta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztály mára szinte nyomtalanul eltűnt zempléni csoportjának pályáit. A Hátsó füves futballmentő túra társszervezője a helyszínekről személyes hangú emlékrovattal jelentkezik.
„Bodrogolaszi. A hazai védelemben Füles (becézett becenevén Füli), az örökké megyehármas labdarúgó archetípusa, tetőtől talpig befáslizva, ha nem tudnám, miről van szó, múmiának hinném. A pálya körül jókedélyű parasztpolgárok, kordbársony zakó, bricsesznadrág (ez talán még az apjuké volt), gumicsizma. Ugyanaz a zakó, ugyanaz a gumicsizma (marad örökre). És itt egy gól (a gól!), Kisati elegáns löbbölésére (csodálatosan hulló falevél az év és az életem augusztusában) bemozgok a védelem mögé (lesről szó sincsen!) droppal megszelídítem, majd mielőtt leesne, a hosszúba, be. A kapus, bár biztos tudna, de mozdulni sem. A hercegkútiak (azt hittem rosszul hallok) a nevemet skandálják, igaz, kevesebb mint fél percig. Majd az egyikük a hazai kispad felé is odafordul: jól jegyezzétek meg ezt a nevet. Nem hiszem, hogy megjegyezték, s talán a gól emléke is csak bennem él. Amíg élek.”
A Hátsó füves futballmentő túra folytatódik: május 7-én, szombaton az ország egyik legszebb fekvésű pályáján, Tolcsván lép pályára a tizenegy év után feltámadó helyi csapat és a Pisont Istvánnal, Csábi Józseffel megerősített Zempléni Főnix. Egervári Sándor mesteredző, korábbi szövetségi kapitány is készül a festői zempléni faluba, ahol a program 12 órakor kezdődik a Szirmay-Waldbott-kastélyban, futballtörténeti beszélgetéssel és kiállítással. A kastély előterében bemutatják a Sajó László tolcsvai író munkájából készült kisfilmet, majd településtörténeti séta indul a faluvégi pályához, a 14 órakor kezdődő mérkőzésre.
A Hátsó füves futballmentő túra részleteiről és a helyszíni nézőknek meghirdetett, értékes ajándékokat kínáló pecsétgyűjtő akcióról a Zempléni Főnix Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
A Hátsó füves futballmentő túra további állomásai:
Május 7. – Tolcsva
Május 21. – Makkoshotyka
Június 4. – Hollóháza
Június 18. – Füzér
Július 2. – Mikóháza
Július 16. – Olaszliszka
Július 30. (záró minitorna) – Sátoraljaújhely
