A Lanz Bulldog legendájának nyomában: Somogytarnócán az állami gazdaság dolgozói gyanút fogtak, az 1954-es vb-döntős vereség után megjelentek náluk a nyugatnémet csodagépek.
Másfél éve cikket írtam az 1954-es világbajnokság alatt két és félmillió példányban kinyomott, majd az elveszített döntő napján sietve elégetett magyar „győzelmi bélyeg” történetéről. Másnap üzenet várt szerkesztőségi asztalomon: telefonon keresett egy úr Somogy megyéből, valami traktorokról beszélt, és arra kért, hogy amint tudom, hívjam vissza.
„Ha komolyan érdekli, elmondok magának valamit a világbajnoki döntővel kapcsolatban… Hallott már a Lanz Bulldogokról?” – csigázta fel kíváncsiságomat a megadott számon jelentkező rejtélyes somogyi férfi, akitől rögvest megtudtam, az elnevezés nem holmi harci kutyát takar, hanem valamikor a magyar szövetkezetekben is népszerű mezőgazdasági vontatót.
Nyugatnémet fajtát.
A magyar labdarúgás történetének legfényesebb sikere egyúttal a legfájóbb mozzanata is: az aranyéremre esélyesnek tartott Aranycsapat a svájci világbajnokság berni döntőjében 2:0-s vezetés után 3:2-re veszített az NSZK válogatottjával szemben. Évtizedeken át firtatta a keserves vereség okait a hátország, az idősebb nemzedék tagjaiban hatvanöt év után is sebeket tép fel a bukás említése, a kudarc magyarázata mind a mai napig vitatémát szolgáltat. Az elrontott csapat-összeállítás, Puskás Ferenc sérülése, a felázott talaj, a Brazília elleni kemény ütközet nyomai, az Uruguay elleni, hosszabbításba torkolló elődöntő fáradalmai, a németek cserélhető csodastoplija, a győztesekkel kapcsolatban emlegetett doppinggyanú, a játékvezető hibái, a 6:3 sérelmét nem felejtő angol bíró antipátiája, a túlzott magabiztosság, a döntő előtti éjszakázás mind-mind felvetődött a váratlan eredmény esetleges indokaként. Ám hiába minden igyekezet, a titkot megfejteni lehetetlennek bizonyult.
Azt ugyanis évtizedeken át Somogytarnócán őrizték…
„»A Lanz Bulldog nem hazudik.« Mindig arra gondoltam, ha egyszer valaki megírja a történetet, ezzel a címmel közölhetné az újság” – néz a szemünkbe Simon János, a 71 éves korábbi telefonáló, amikor felkeressük otthonában, a szomszédos Somogytarnócát azóta bekebelező Barcson.
A somogyi ezermester családját még édesapja megbízatása hozta ide, a Széchenyi família egykori grófi kastélyának környezetébe. Simon Vilmost a helyi téesz könyvelőjének, majd az itteni állami gazdaság ügyintézőjének szerződtették, a somogytarnócai futballcsapat szervezését önként vállalta. A világbajnokság nyarán szárnyra kelt különös szóbeszédről ő mesélt először fiának.
„Hétéves voltam azon a nyáron – kezdi vendéglátónk, aki ma kárpitosként javítgat antik bútorokat, egykor a Gelka képviseletében szerelt háztartási gépeket, rádiót, televíziót, hűtőszekrényt, automata mosógépet, villanyborotvát, vasalót. – Apámtól tudom, hogy akkoriban elterjedt, a traktorok miatt kellett lefeküdnünk a németeknek. Nehezen emésztették meg az emberek a vereséget. Emlékszem arra is, amikor Pestről jött a hír, hogy Sebes Gusztáv lakását szétverték. A somogytarnócaiaknak szemet szúrt, hogy egy–másfél héttel a vesztes vb-döntő után egyszer csak megjelentek az itteni állami gazdaságban a nyugatnémet Lanz Bulldog traktorok. De nem csak itt, országszerte tízezer szám érkezett akkor a típus a téeszekbe, gazdaságokba. Valaminek lennie kellett… Rákosiék lesöpörték már a padlást, az államnak pénze nem volt, miből finanszírozták volna a Lanz Bulldogokat?”
Hogy nem a levegőbe beszél, személyes élményével igyekszik alátámasztani Simon János: a berni csapást követő hetekben kölyökként ő is felülhetett a traktor bal oldali sárvédőjén kiépített ülésre, Szanyi István oldalán mehetett egy kört a vadonatúj járgánnyal.
Megkeressük a szóba hozott traktorvezetőt, az 1936-ban született, régóta Csurgón élő egykori alkalmazottat is, aki Simon Vilmos üzemvezető beosztottjaként elsőként vezethette az 1954 júliusában érkezett kék Lanz Bulldogot Somogytarnócán (később még kettő jutott a gazdaságnak). Kemény idők jártak, dolgoztak a mezőgazdasági munkások kifulladásig, aratás idején gyakran kint aludtak a földeken, hazamenni sem volt értelme. Bár Szanyi István a járási bajnokságban szereplő futballcsapat oszlopos tagjának számított, néha meccsre is csak az utolsó pillanatban engedték el, úgy vágtatott a pályához biciklijével. Aztán a tatai edzőtáborban kapott továbbképzés és a személyesen látott 1954. novemberi magyar–osztrák 4:1 a Népstadionban erős szakmai ösztönzést adott neki, hamarosan a játékos-edzői feladatot is elvállalta Somogytarnócán. A traktorlegendát jól ismeri, ő azonban kételkedik benne.
„A kastély előtt, a nagy fa alatt gyűltünk össze, ott hallgattuk rádión a világbajnoki döntőt – meséli. – Hamar elterjedt utána, hogy a vereségért kaptuk cserébe a traktorokat, rebesgették a futballcsapatnál és az állami gazdaságban is. Én nem így gondolom. A németek meccs közben kicserélték a stoplijukat olyanra, amely jobban segítette őket a csúszós talajon, Puskásra meg ráállították a legkeményebb emberüket, ezért kaptunk ki. Amúgy a Lanz Bulldogok nagyon jó, fürge gépnek számítottak, műtrágyázáshoz különösen alkalmasak voltak.”
A korabeli sajtóban is számos beszámolót találunk a magyar munkás és a nyugatnémet traktor találkozásának boldog pillanatairól, a Népszavában közölt fényképen körmendi férfiak állják körül a csodálatos gépet, az Autó-Motor a váltóforgású indító előnyeit ecseteli, a Szabad Nép a kondorosi gépállomás sztahanovista hőséről írja, hogy „…a Lanz Bulldog dallamos morajának még egy olyan kemény legény sem tud ellenállni, mint amilyen Zsindely Ferenc”.
Élvezte a nyugatnémet traktor varázsát Rezsonya István, a somogytarnócai állami gazdaság gépkocsivezetője is. Az 1933-ban született férfi házában fogad minket és idézi fel a grófi kastély gesztenyefái alatt vívott meccsek emlékét, meg persze a kék színű Lanz Bulldog vezetéséét. Mint elmondja, az addig használt körmös traktorhoz képest nagy előnye volt, hogy váltásnál nem kellett megállni vele, menet közben, kuplunggal lehetett magasabb sebességfokozatba kapcsolni. És hogy minek köszönhette a somogytarnócai gazdaság a nyugatnémet traktorcsodát?
„Beszélték, hogy azért kaptuk, mert így fizettek a németek a vb-döntőért. Hogy aztán igaz volt-e, én nem tudom – emlékszik vissza Rezsonya István. – Nagy volt a csalódás. A 6:3-at nem felejtették az emberek, az angolok kilencven év után először kaptak ki otthon, aztán Budapesten 7:1-re megvertük őket megint. Sorkatonai szolgálatot teljesítettem akkoriban, a mi alakulatunk biztosította a stadion rendjét 1954 májusában, a saját szememmel láthattam a győzelmet. Az elvesztett vb-után más volt a hangulat. Úgy mondták akkoriban, hogy jöhetnek haza a fiúk gyorsvonattal, jöhetnek haza személlyel, csak ne Sebessel…”
Somogytarnócán ma is működik növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, sertésfeldolgozással foglalkozó vállalat, műszaki vezetőként Kovács József irányítja. A vb-döntő kapcsán emlegetett Lanz Bulldog-elméletet saját falujában, Görgetegen hallotta gyerekként: miután a tizennyolc kilométerre eső településre is jutott a nyugatnémet importgépekből, elmondása szerint ott is elterjedt a furcsa pletyka. A traktorelméletben máshol is hittek, a Délmagyarországnak 2005-ben egy szentesi gazda, a Szabad Földnek 2015-ben Tiszalökön egy vasúti ellenőr beszélt a vb-döntős vereség sajátos ellentételezéséről.
És hogy mi volt a legenda valóságalapja?
A magyar mezőgazdaság traktorigényének kielégítésére Puskásék aligha kaptak utasítást, szerencsétlen egybeesés, hogy éppen az NSZK-val kapcsolatos sokkélménnyel egy időben érkezett meg a szállítmány Magyarországra. Hazánkban egyébként már korábban is ismerték és használták a Heinrich Lanz mannheimi traktorgyárban 1921-től előállított, megbízható típust, ám tény, 1954 júniusában és júliusában futott be egy nagyobb szállítmány (a legtöbb helyen már június folyamán, vagyis a vb-döntő előtti hetekben átvették a járműveket). A somogytarnócai forrásunk által említett tízezres nagyságrend túlzó, a szarvasi visszaemlékező háromszáz darabot említett, és ez az adat közelebb áll a valósághoz – korabeli sajtóinformációk alapján az 1954-as év során a szovjet és a csehszlovák típusokkal együtt ezer külföldi traktor érkezett hazánkba.
Honvári János A magyar mezőgazdaság gépesítése az 50-es években című tanulmányában idézi az 1954-es Lanz Bulldog-vásárlással kapcsolatban a Gépállomás című lapot: „Az NSZK-beli Mannheim Heinrich Lanz A.G. cég 17 és 22 LE-s, egyhengeres, izzófejes kétütemű gumikerekes járószerkezetű traktorjai kerültek Magyarországra. (A kisebb teljesítményű traktorokat az állami gazdaságok, a 22 LE-s traktorokat a gépállomások kapták.) A Lanz Bulldog a hazai izzófejes traktoroknál korszerűbb volt, tudniillik egy külön benzintartály segítségével akkumulátorral, automatikusan lehetett indítani.”
A gyanús ajándék Somogytarnócától Tiszalökig évekig emlékeztette még a mezőgazdasági dolgozókat az elbukott vb-döntőre. Mert fecseghettek akármit Puskásékról, a bíróról, a németekről, a traktorosok tudták: a Lanz Bulldog nem hazudik.