Ott jártunk, ahol Lipcsei Péter, a kazincbarcikai 105-ös iskola egykori bánya-elektrolakatos tanulója először és utoljára leereszkedett az aknába. A Borsod megyei Múcsonyban megelevenedett a Szabad Föld-kupát elnyerő Mákvölgyi Bányász legendája, és az is kiderült, mire megy csapatával a helyi edző, Lipcsei Imre Kurityán ellen.
Múcsony–Kurityán meccsen jártunk, de mondhatjuk úgy is, Mákvölgyi Bányász–Szuhavölgyi Bányász retrórangadón. A két Borsod megyei bányászfalu régi futballhagyományokra tekint vissza, a múcsonyi csapat valaha országos hírnévnek örvendett.
A Mákvölgyi Bányász legnagyobb játékosa az MTK-VM és az Újpest későbbi válogatott középpályása, Kovács Béla volt. A pályafutása után nyomozóként is sikeres, 62 éves labdarúgó így emlékszik múcsonyi fiatalkorára: „Le voltunk égve, félmeztelenül, klottgatyában fociztunk este kilencig-tízig. Közvetlenül a pálya mellett laktunk, ha meghallottam a labda pattogását, már rohantam ki. Akinek a szülei Cseszkóba jártak át seftelni, azoknak volt műanyag orrú tornacsukája, de a legtöbbünknek lábujjunk, talpunk kilógott a cipőből. Ha este megéheztem, hazazavartam a húgomat, hozzon két szelet zsíros kenyeret, aztán ment tovább a játék.” Érdekesség, hogy Kovács Béla 1978-ban írógéppel megírta, ám sohasem publikálta a mákvölgyi (alberttelepi) futball történetét.
Legfényesebb sikerét 1986 tavaszán érte el a Mákvölgyi Bányász, amikor a Népstadionban, a Fradi–Vasas MNK-döntő előtt megnyerte a Szabad Föld-kupát. Az ellenfél a Peremartoni Jószerencsét TSZ és Műtrágyagyár csapata volt, a 0–0-s döntetlen után hosszabbítás nélkül, rögtön következtek a tizenegyesek, az utolsó peremartoni lövő hibája nyomán a mákvölgyiek ünnepeltek.
A jeles nap emlékét mindmáig tabló őrzi a múcsonyi Hunyadi János művelődési ház folyosóján. Közvetlenül alatta a Honvéd 1985-ös látogatásának szentelt összeállítás látható – a mások mellett Andrusch-sal, Détárival, Garabával kiálló kispestiek 3–0-ra nyertek a Mákvölgyi Bányász ellen a szakadó esőben.
A Mákvölgyi Bányász kapusa akkoriban Drótos Miklós volt. Ma így emlékszik a budapesti túrára: “A Szabad Föld-kupa döntőjére nyolcvanhat tavaszán a bányász szakszervezet buszával utaztunk fel Budapestre, a Népstadionban olyan öltözőben készültünk, amilyent korábban még nem láttunk. Mindenkinek saját szekrény jutott! Hazafelé Hatvanban kaptunk vacsorát. Sajnos a sikert beárnyékolta, hogy ugyanazon a tavaszon kiestünk a megyei első osztályból.”
Szomorú történet Kovács Olivéré, az 1986-os csapat középpályásáé. Édesanyja, Lengyelné Juhász Irén még mindig küszködve beszél róla: „Olit féltettem nagyon. Ha egy meccsen csörgött a csont, gondoltam magamban, az én fiammal merje valaki ezt csinálni! Meglátja, bemegyek, és lekeverek neki egy pofont. Magas, jó svádájú, erős gyerek volt, semmi sem jelezte a bajt. Milyen büszke voltam rá, amikor kísértem fel Pestre, a Szabad Föld-kupa döntőjére… Meg aztán Csehszlovákiába, a nemzetközi döntőre… Kilencvenkettőben derült ki, hogy agydaganata van. Kérdeztem az orvosokat, lehet-e a fejelésektől vagy az ütközésektől, mondták, hogy ezt felejtsem el. Inkább Csernobilt rebesgették, ki tudja, volt-e valami benne. Három hónap alatt meghalt, huszonhat évesen. Ma már tudok róla beszélni anélkül, hogy izzadna a tenyerem, de az utcán egyszer-egyszer még mindig megdermedek, és biztos vagyok benne, őt látom a távolban. Aztán kiderül, hogy nem ő az. Mindene volt a foci… A stoplis cipőjét betettem a koporsójába, úgy temettem el.”
Tinyó Ottó az 1986-os Szabad Föld-kupa-döntőn már csak fotósként vett részt, korábban azonban ő volt a Mákvölgyi Bányász kapusa – 164 centiméteres alkattal ez önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. Kivételes tehetségéről mindent elmond, hogy máig úgy tartják róla, mindössze húsz centi választotta el a válogatottságtól.
Az egykori munkásszálló szétrohadt épülete. A faluban rebesgetik, valamikor a Fradi-tulajdonosként feltűnő, Celladam-féle Kovács Ádám tulajdonában állt.
Régi emlékek: a pálya mögötti, jellegzetes fasort csak néhány éve vágták ki.
A beton lelátót 1983-ban építették lelkes KISZ-tagok kommunista műszakban.
A május elsejei felvonuláson is a megszokott fekete-fehér szerelésében pompázott a csapat.
A füves pálya mögött korábban volt egy salakos is, mára abból műfüves lett.
Múcsonyban komolyan veszik a munkát: a csapat mai edzője nem más, mint a környéken nagy tiszteletnek örvendő kazincbarcikai szakember, Lipcsei Imre. Porto-logós melegítőjét még fiától, Lipcsei Pétertől kapta.
Kemény belépő… A Kurityán elleni edzőmeccs 7–4-s győzelmet hozott, Nagy Imre öt gólt lőtt.
Múcsonyi focistaszerelem.
A Kurityán jelenleg nem a Borsod megyei bajnokságban játszik, hanem az úgynevezett mezítlábas bajnokságban. A környéken összeállt néhány kispénzű csapat, és megcsinálta magának a BL-t – a Barátok Ligáját.
Múcsonyi macsó.
Lipcsei Imre 2002-ben a helyi iskolával összefogva, Péter és Gábor fia segítségével létrehozta Múcsonyban a Lipcsei Focisulit. A sikeres kezdeményezés később magánéleti okok miatt leállt, a helyi gyerekek azonban mindmáig szeretettel fogadják egykori tanárukat és edzőjüket.
Az édesapa elbeszélése szerint valamikor a későbbi ferencvárosi csapatkapitány, Lipcsei Péter a kazincbarcikai 105-ös számú Lékai János Ipari Szakközépiskola bánya-elektrolakatos tanulójaként éppen Múcsonyban, az alberttelepi aknában szállt le a föld alá. Először és utoljára.
A tréner alázatára jellemző, hogy mérkőzések után minden alkalommal ő maga söpri ki, és mossa fel az öltözőt. Vagy ez inkább a mai játékosok hozzáállásáról árulkodik?
A csapat mindenese, intézője, menedzsere, pályaedzője Ruszó József, alias Szöcske. Valamikor vájárként dolgozott és a Mákvölgyi Bányászban futballozott, elévülhetetlen érdemei vannak a néhány évig szünetelő csapat újraindulásában. A helyi roma önkormányzat elnökhelyetteseként elintézte, hogy a szervezet időnként egy-egy karton kólával támogatja a csapatot, amely egyébként csupán az önkormányzat évi háromszázezer forintjából él.
Fő a pontos elszámolás! Ruszó József a pénzcsinálás művésze: “Amikor bontani kezdték a múcsonyi lelátót, elvittem a betonból kiszedett vaslemezeket, és kaptam érte a MÉH-ben vagy nyolcvanezer forintot. Abból vettünk húsz rövidnadrágot, húsz sportszárat, húsz megkülönböztetőt meg négy szögletzászlót, és még tizennégy játékosnak a cipőpénzébe is be tudtunk segíteni.”
A Múcsony ma a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei harmadosztályban, a kazincbarcikai csoportban játszik. Heti két edzést tart Lipcsei Imre, általában hétfőn és csütörtökön.
“Amikor ő beszélt, csönd volt” – emlékszik vissza korábbi edzőjére Knopp Richárd, az elnökváltás előtt álló Múcsony új klubvezetője. Lipcsei Imre taktikai eligazítását hallva megállapítható: a tisztelet nem változott az évekkel.
Az elnöki poszt várományosa, a 35 éves fiatalember a Múcsony mellett a Sajóvölgye Focisuli és a Putnok vezetőségének is tagja. Korábban középiskolás tanárként dolgozott, számos ismert játékos a diákja volt az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.
Igazi bányászoptimizmus…
Impossible is nothing.
Impossible is nothing, de tényleg: kisebb csoda, amit a múcsonyi központtal működő, a helyi futballcsapattól független Sajóvölgye Focisuli csinál. A Kádár Zsolt vezette utánpótlásnevelő intézmény 826 igazolt játékost foglalkoztat, mégpedig úgy, hogy a térségben körjáratozó buszok hozzák-viszik a gyerekeket a múcsonyi edzésre. Amelyik család korábban nem engedhette meg magának a focizni vágyó gyermek utaztatását, most csak felrakja őt a buszra, és onnantól kezdve biztos lehet benne, hogy jó kezekben van. A hátrányos helyzetű, nehéz körülmények közül érkező fiataloknál ez sem utolsó szempont.
Fő az odafigyelés: Sándor Zoltán sajóvölgyés gyerekeknek tart edzést a múcsonyi naplementében. A 2011 óta működő futballiskola az U6-ostól az U21-esig tizenkét korosztályt működtet, a legtehetségesebbek a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára kerülnek. Bár keveset beszélnek róla, a Sajóvölgye borsodi futballmissziója nemcsak lenyűgöző, de országos szinten is mintát jelenthet.
Megcsillant a remény?