Fogadási botrány rázta meg az NBA-t, egy edzőt és egy játékost is letartóztattak

Vágólapra másolva!
2025.10.23. 19:43
Chauncey Billups - már őrizetben... (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot (NBA) hatalmas fogadási botrány rázta meg, amelynek nyomán őrizetbe vették a Portland Trail Blazers vezetőedzőjét, Chauncey Billupsot és a Miami Heat egyik játékosát, Terry Roziert.

A vádemelések két nagyobb ügyhöz kapcsolódnak, az egyik sportfogadással, a másik manipulált pókerjátékokkal kapcsolatos. Előbbiben a vádirat szerint Rozier és kilenc nem megnevezett bűntárs – köztük két korábbi NBA-játékos és egy jelenlegi NBA-edző – „hozzáfértek NBA-játékosok és -edzők magánjellegű információihoz”, amelyek valószínűleg befolyásolták a mérkőzések kimenetelét vagy a játékosok teljesítményét. Ezeket az információkat más bűntársaknak átadták fix díj vagy a fogadási nyereség egy része fejében. A rendszerben a játékosok időnként megváltoztatták a teljesítményüket, vagy korán kiszálltak az adott mérkőzésből „állítólagos sérülésre” hivatkozva.

Rozier szerdán este még jelen volt csapata, a Miami Heat idénybeli első mérkőzésén, de az orlandói meccsen nem lépett pályára, majd csütörtök kora reggel őrizetbe vették a floridai városban. A klub egyelőre nem kommentálta a történteket.

A második ügyben 31 vádlott – Billups mellett több korábbi profi sportoló – van, akik maffiacsaládok által támogatott illegális pókerjátékok manipulálásában vettek részt úgy, hogy egy olyan technológiát használtak fel, amely révén több millió dollárt tulajdonítottak el az áldozataiktól.

Az ötszörös All Star-válogatott Billups játékosként 1997 és 2014 között szerepelt az NBA-ben, 2004-ben bajnok lett a Detroit Pistons csapatával, amely vissza is vonultatta az 1-es mezszámát. Később beválasztották a sportág Hírességek Csarnokába, Portlandben 2021 óta tölti be a vezetőedzői posztot.

 

Legfrissebb hírek

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
2 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
21 órája

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
22 órája

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

NBA: 40 pontos Embiid-show és Nembhard dupla duplája

Amerikai sportok
2026.02.01. 07:42

NBA: Paul George 25 meccses eltiltást kapott

Amerikai sportok
2026.01.31. 19:48
Ezek is érdekelhetik