Az MU nem akar úgy járni, mint a Leeds ellen

2011.02.19. 12:17
null
Rooneyék az ötödosztályú Crawley ellen harcolnák ki a nyolc közé kerülést (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Az angol FA-kupában ma négy mérkőzést rendeznek. A Chelsea a nyolcaddöntőbe jutásért játszik megismételt meccset az Everton ellen, míg az MU, a Stoke és a Birmingham már a legjobb nyolc közé kerülésért küzd.

A Manchester United az ötödosztályú Crawley Townt fogadja, és ha gólt lőnek a hazaiak – amire azért jó esély mutatkozik –, megszerezik a 2500. találatukat Sir Alex Ferguson irányítása alatt.

A vendégek egy győzelemmel már csak azért is bravúrt vihetnének véghez, mert negyedosztálynál alacsonyabban rangsorolt klub még sohasem jutott a nyolcaddöntőnél tovább. A hazaiak menedzsere ettől függetlenül a rá jellemző óvatossággal nyilatkozott az összecsapás előtt.

„Tiszteljük ellenfelünket, mivel hatalmas bravúrt vitt véghez már azzal is, hogy idáig eljutott. A Crawleynak nincs vesztenivalója, bátran futballozhat. Az előző kiírásban alacsonyabb osztályú klub, a Leeds United ellen búcsúztunk, akkor nagyon nehéz volt feldolgozni, nem akarjuk ezt újra átélni" – fogalmazott a találkozó kapcsán Sir Alex Ferguson.

A bajnokság mellett az FA-kupában is címvédő Chelsea újrajátszásra kényszerül az Everton ellen a 16 közé kerülésért, mivel az előző mérkőzésen 1–1-es döntetlen született.

„Az Everton jól szervezett csapat, a védelme az egyik legerősebb a Premier League-ben, ezért is akadtak gondjaink az előző meccsen. Nehéz összecsapásra számítunk, amelyen minden labdáért meg kell küzdeni" – fogalmazott Carlo Ancelotti, a londoni „kékek” szakvezetője.

A találkozó győztese a másodosztályú Readinggel csap majd össze a nyolcaddöntőben.

A Premier League-ben szereplő Birmingham és Stoke City egyaránt harmadosztályú ellenféllel küzd: előbbi a Sheffield Wednesdayjel mérkőzik, míg az utóbbi a Brighton & Hove ellen vívhatja ki a legjobb nyolc közé kerülést.

FA-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉS
Chelsea–Everton 13.30 (Tv: Sport Klub)
NYOLCADDÖNTŐ
Birmingham City–Sheffield Wednesday (III.) 16.00 (Tv: Sport Klub)
Stoke City–Brighton & Hove (III.) 16.00
Manchester United–Crawley Town (V.) 18.15 (Tv: Sport Klub)
Legfrissebb hírek

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
4 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
32 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
55 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
55 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
1 órája

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
2 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
2 órája