Moyes: Lehetetlen küldetés volt az MU irányítása

2014.08.17. 10:55
null
Moyes állítja, hosszú távon sikeres lett volna az MU-val – de nem hagytak neki időt (Fotó: Action Images)
A Manchester United áprilisban menesztett menedzsere, David Moyes a Mail on Sundaynek beszélt az MU-nál töltött időszakról, kiemelve: gyakorlatilag lehetetlen küldetést vett át Sir Alex Fergusontól.

 

„Az ismeretlenbe léptem azzal, hogy elfogadtam az ajánlatot. Visszatekintve azt kell mondanom, gyakorlatilag lehetetlen küldetés volt ez. Ugyanakkor el kellett vállalnom. Már tizenegy éve voltam az Evertonnál, ezalatt elértünk BL-selejtezőre jogosító szereplést, bejutottunk az FA-kupa döntőjébe, háromszor megválasztottak az év menedzserének. A Premier League legtapasztaltabb menedzserei között tartottak számon, a United pedig mindig is brit szakvezetőket alkalmazott” – idézi Moyest a Mail on Sunday.

„Lesújtott, hogy elveszítettem az állásom, mert úgy éreztem, hosszú távon sikeresek lehetünk. Idő kellett a szükséges változtatások végrehajtásához. Úgy érzem, nem kaptam elegendő időt ahhoz, hogy igazi sikert érjek el, vagy igazán elbukjak” – tette hozzá.

Az április 22-én menesztett Moyes elmondta, munkáját nagyban hátráltatta az, hogy a vezetőségben is váltás volt – a Manchester United elveszítette Ferguson mellett az ügyvezető David Gillt is, ez pedig az átigazolási piacon visszaütött.

„Jól dokumentált, hogy Fabregast, Bale-t és Cristiano Ronaldót is meg akartuk szerezni, Ronaldóról már akkor szó volt, amikor megérkeztem a klubhoz. Több nagy név szerződtetéséhez is közel kerültünk. Nem akarok senkire mutogatni, annyit tudok megállapítani, hogy nem jöttek össze ezek az átigazolások. Én a legsikeresebb menedzsertől vettem át a csapat irányítását, az új ügyvezető pedig David Gilltől, aki az egyik legelismertebb sportvezető volt.”

Moyes távozása után kiadott közleményében nem köszönte meg játékosainak az együtt töltött időszakot – mint mondta, ezt személyesen tette meg az MU edzőkomplexumában.

„A napon, amikor elvesztettem az állásom, mindenkivel beszéltem az edzőkomplexumban. Délelőtt tízre az öltözőbe hívtam a játékosokat, és elmondtam nekik, mennyire csalódott vagyok. A menesztésem óta többször találkoztam Alex Fergusonnal is, beszéltem vele a történtekről. Elmagyarázta a döntés hátterét, én pedig elfogadtam, amit mondott. Nagyon nehéz helyzetbe került ő is, ezt megértettem. Mindig is hihetetlenül jó volt hozzám, csak a legjobbakat tudom mondani róla.”

Legfrissebb hírek

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Ez nem Lothar Matthäus, és nem is Alex Ferguson napja volt – vb-videók!

Minden más foci
2026.06.04. 07:50
Ezek is érdekelhetik