MU: a Barcelona és a Bayer támadóját is kinézték – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
2020.04.20. 13:28
null
Kai Havertzre (pirosban) a Manchester United is kivetheti a hálóját (Fotó: AFP)
Angol klubok érdeklődnek a francia világbajnok Ousmane Dembélé és a német Kai Havertz iránt is, míg a Manchester Unitednél mindkét labdarúgó a célkeresztben van.

 

A 22 éves Dembélé 2017 óta az FC Barcelona játékosa, de sorozatos sérülései miatt eddig nem tudott a képességeinek megfelelően teljesíteni, valamint huzamosabb ideig a csapat rendelkezésére állni. A Sport spanyol lap arról számol be, hogy a szélső iránt érdeklődik az Arsenal és a Manchester United, s a két klub elsősorban azt vizsgálja meg, mi okozhatja Dembélé állandó sérüléseit.

Úgy tudják, hogy a Barca sem ragaszkodik mindenáron a támadóhoz, akinek még két évig érvényes a szerződése. Információik szerint Dembélé a manchesteri lehetőség miatt máris felvette a kapcsolatot válogatottbeli csapattársával és barátjával, Anthony Martiallal, aki 2015 óta az MU támadója.

A 20 éves Havertz szerződése 2022 nyarán jár le a Bayer Leverkusennél. A német klubnál a középpályás korábbi nyilatkozata alapján minden nagyszerű, de mégis szeretné megtenni a következő lépést a karrierjében, amire késznek érzi magát. Hozzátette: szereti a kihívásokat, amibe a külföldre történő szerződése is beletartozik.

A hétszeres válogatott Havertz után előbb a Bayern München érdeklődött a legintenzívebben, ám nyilatkozatát követően inkább külföldi lehetőségekről számolt be a nemzetközi sajtó, míg az angol Standard Sport információja szerint a Manchester United vagy a Liverpool lehet a célállomás.

A labdarúgó már jelentős Bundesliga-tapasztalattal rendelkezik: ő lett a legfiatalabb játékos, aki a német élvonalban 50, majd 100 mérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:30

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04