Gyász: Elhunyt Lamine Diack, az IAAF volt elnöke

Cs. B.Cs. B.
2021.12.03. 09:52
null
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Lamine Diack (Fotó: Getty Images)
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt a szenegáli Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) volt elnöke, akit tavaly két év börtönbüntetésre ítéltek – közölte az MTI.

Diackot, aki 1999-től 2015-ig irányította a nemzetközi szövetséget, csalással, korrupcióval, sikkasztással és pénzmosással vádolták, az ügyész négy év börtön kiszabását kérte a volt sportdiplomatára. Többek között azért is felelnie kellett, mert készpénz ellenében doppingeseteket tussolt el, rajta kívül fiát, Papa Massata Diackot is megvádoltak a perben. Tavaly szeptemberben az illetékes párizsi bíróság két év börtönbüntetésre – plusz két év felfüggesztettre – és félmillió eurós pénzbírság megfizetésére kötelezte.

A hazájában egykor távolugró-rekorder Diack 1976 és 1999 között az IAAF alelnökeként tevékenykedett, majd a legendás Primo Nebiolo halálát követően a Nemzetközi Atlétikai Szövetség ötödik elnöke lett. Számos vezetői és fontos pozíciót töltött be, így volt Dakar főpolgármestere, Szenegál sportminisztere, a szenegáli parlament tagja és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Gyász: elhunyt Grózer György egykori röplabdajátékos és -edző

Röplabda
2026.09.13. 20:50