Elhunyt Otis Davis kétszeres olimpiai bajnok sprinter

2024.09.17. 15:40
Otis Davis 1932–2024
Kilencvenkét éves korában elhunyt az amerikai Otis Davis, az első férfi, aki 45 másodpercen belül futotta a 400 métert.

Davis az 1960-as, római játékokon 400 méteren és a 4x400-as váltó tagjaként is aranyat nyert, pedig csak 26 éves korában kezdett versenyezni, és mindössze kilencszer futotta le az egykörös távot az ötkarikás játékok előtt.

Davis az amerikai légierő csapatában, majd az Oregon Egyetemen kosárlabdázott, utóbbinál ismerkedett meg az atlétikával, azon belül a magas- és távolugrással kezdte pályafutását, mielőtt a sprintszámokra váltott.

A fiatal amerikai tehetségnek mindössze két évre volt szüksége az áttöréshez, Rómában pedig a német Carl Kaufmann-nal együtt 44.9 másodperc alatt értek be, így célfotó döntött a győzelemről. Két nappal később ismét az ő párharcukon múlt a 4x400-as váltó olimpiai bajnoki címe, Davis pedig újra felülmúlta német vetélytársát, ráadásul az amerikai váltó 3:02.2 perces világrekorddal diadalmaskodott.

Otis Davis az olimpiát követő évben visszavonult, tanárnak, edzőnek és mentornak állt. Az 1996-os, atlantai olimpián tagja volt a fáklyaváltónak.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
22 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29