Molnár Attila kiengedi a benne szunnyadó fenevadat a Gyulai Memorialon

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.08.12. 13:10
null
Molnár Attila a sérülése után százszázalékos állapotban áll rajthoz a Gyulai Memorialon (Fotó: Dömötör Csaba)
Molnár Attila a Gyulai István Memorialon áll ismét rajthoz nemzetközi versenyen a Nemzeti Atlétikai Központban. Azt ígéri, hogy a 400 méteres síkfutás ideje alatt kiengedi a benne lévő fenevadat, amely a sérülése miatt az elmúlt két hónapban ketrecbe volt zárva.

Bár csak kisebb izomsérülése volt Molnár Attilának, ő komolyan vette a gyógyulást, ezért az elmúlt két hónapját erre fordította. Ez idő alatt úgy érezte magát, mint a ketrecbe zárt fenevad, amelyet a Gyulai István Memorialon mindenképpen szeretne kiengedni a 400 méteres síkfutás alatt. Többek között erről is beszélgettünk fedett pályás Európa-bajnokunkkal, ahogy szóba került az is, hogy a szurkolók nemcsak a nemzetközi sztárok miatt tölthetik meg a Nemzeti Atlétikai Központot, de ő is egy ország kedvence lett a 2023-as világbajnokság óta. Azt a pillanatot is felidéztük, amikor két évvel ezelőtt először állt rajthoz a vb-n, illetve azt is elmondta, mit szeretne kérni a hazai szurkolóktól a kedd esti versenye alatt, amelyre 19 óra 10 perckor kerül sor. 

Atlétika
2025.08.12. 10:43

Gyulai Memorial: Mindig ez az év egyik legjobban várt versenye – Kozák Luca

Takács Boglárka ismét a példaképe ellen sprintelhet.
Atlétika
2025.08.11. 16:08

„Varázslatos este volt, őrületes energiákkal” – így emlékszik Duplantis a budapesti atlétikai vb-re

A rúdugrás koronázatlan királya show-t ígér a Gyulai Memorial közönségének, szeretne stadioncsúcsot dönteni.

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
15 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
16 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
17 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
21 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
2025.09.12. 10:47
Ezek is érdekelhetik