Takács Boglárka már az MTK Budapestet erősíti

R. D. P.R. D. P.
2025.11.07. 12:16
null
Takács Boglárka számára új fejezet kezdődik (Fotó: MTK Budapest)
Az MTK Budapest hivatalos honlapján közölte Takács Boglárka nyílt levelét, amelyből kiderült, hogy az országos csúcstartó sprinter az egyesület színeiben folytatja pályafutását.

A többszörös magyar bajnok atléta, Takács Boglárka így fogalmazott a váltása kapcsán:

„Újabb fordulóponthoz érkeztem!
Az elmúlt időszakban sok minden átalakult körülöttem, viszont egy dolog továbbra is változatlan: a célom, hogy napról napra jobb legyek, feszegetve a saját határaimat az atlétikapályán és azon túl is.
Ennek érdekében meghoztam egy döntést, ami lehetőséget ad arra, hogy olyan környezetben és feltételek mellett dolgozzak, amelyek a legjobban segítik a fejlődésemet és a jövőbeli céljaim elérését.”

„A mai nappal egy új fejezet kezdődik: hivatalosan is az MTK Budapest atlétájaként folytatom a pályafutásomat! 
Hálás vagyok mindazért, ami idáig vezetett, és izgatottan várom, mit tartogat a jövő az új klubomban.
Készen állok az új kihívásokra, és mindenre, ami ezzel a fejezettel együtt jár!
Találkozunk az atlétikapályán jövőre is.”

A 24 éves sprinter – aki 2021 novemberétől mostanáig a Budapesti Honvédban versenyzett – a 100 és a 200 méter mellett 60 méteren és a 4x100 méteres váltó tagjaként is országos rekorder.

A 60, a 100, a 200 méter és a 4x100-as váltó tagjaként országos csúcstartó sprinter edzője, Németh Roland szintén kék-fehérben folytatja.

Takács Székesfehérváron az Alba Regia Atlétikai Klubban kezdett sportolni, onnan igazolt a Budapest Honvédhoz.

Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
2026.09.24. 15:51

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28