Molnár Attila: A rekord még csak a kezdet volt

2026.02.04. 21:16
Fotó: Getty Images
Molnár Attila úgy gondolja, hogy a rekordja még csak a kezdet volt, miután kedden, Ostravában 45.01 másodperccel Európa-csúcsot ért el 400 méteren a fedett pályás atlétikai sorozat aranykategóriájú versenyén.

Molnár az M1 aktuális csatornának szerdán elárulta, változtattak az edzésmódszereken, és úgy véli, a következő alkalmakkor még jobban mennek majd a futásai.

„Hangsúlyozom, ez itt még csak az első futásom volt. Az, hogy ez így sikerült, az külön öröm, de nem azt várom, hogy itt meg is állunk. Mindenképp meg fogom ünnepelni, ha majd arra kerül a sor, ám még nincs itt az ideje ennek. Ez csak a kezdet, de ezt annak is szántuk” – jegyezte meg.

Hozzátette: minden okuk megvan rá, hogy optimistán várják a következő versenyeket.

„Nem volt időeredmény a fejünkben. Sosem dobálózom időeredményekkel, de ezt a 45 másodperc körüli határt céloztuk meg. Viszont a kivitelezésen volt a hangsúly, mert az új filozófiánk, hogy az eredmény azért eredmény, mert követi azt a fajta kivitelezést, amit nekünk a pályán a 400 méter közben meg kell csinálnunk. Az idő majd utána lesz kiírva, azzal előtte nem szabad foglalkozni. Legyen meg a kivitelezés, a többi a következmény” – mondta a 24 éves atléta.

A Hollandiában készülő Molnár jelenleg csak magára és a beilleszkedésére koncentrál, ez magával hozza azt is, hogy kevésbé tartja a kapcsolatot a külvilággal.

„Én inkább a gyakorlatias tettek híve vagyok, mintsem, hogy kifelé kommunikáljak, hogy hogy vagyok. Persze fogok magamról visszajelzést adni, de az majd később lesz jellemzőbb. Három hónapja vagyok itt, szeretnék még jobban beilleszkedni, még messze az út vége, de az csak bizonyítja, hogy jó helyre kerültem, hogy ennyi idő alatt is sikerült valamit felmutatni, és ennek örülök” – foglalta össze.

A fedett pályás Európa-bajnok, a váltóval fedett pályás világbajnoki bronzérmes Molnár Attila elmondta, hogy a tervek szerint legközelebb vasárnap, Metzben áll rajthoz, majd a hónap végén Apeldoornban is versenyezni fog, az azt követő programja viszont még kérdéses.

 

Legfrissebb hírek

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
16 órája

Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a Budapest Maraton

Atlétika
2026.10.10. 17:23

Csaknem 40 ezer nevezés érkezett a Budapest Maratonra

Csupasport
2026.10.07. 10:12

Halász Bence nem került be a legjobb három közé az év európai atlétája választáson

Atlétika
2026.10.05. 11:20

Kárai Kázmér: A lényeg, hogy szeressem a tanítványaimat és ők is engem

Utánpótlássport
2026.10.02. 20:23

Armand Duplantis kihagyja a fedett pályás szezont

Atlétika
2026.10.02. 15:15

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17

Vindics-Tóth Lili Anna: Már megvan az az időm, amely Eb-ezüstérmeshez illik

Atlétika
2026.09.30. 07:06