Lévai Levente: Jövőre mindhárom Lévai testvér válogatott lesz!
– Nem sokon múlt a döntőbe jutása az újvidéki U23-as világbajnokságon. Az elődöntőben kettő kettővel kapott ki a későbbi győztes ukrán Irfan Mirzojevtől, úgy, hogy riválisa nem tudott akciópontot végrehajtani.
– Az első menetben passzivitási ponttal jutott előnyhöz, a másodikban visszakaptam ugyanezt, megemeltem, zónán kívülre dobtam, az egyik bíró kétpontos akciónak ítélte meg, végül csak egy pontot ítéltek meg nekem. Kettő egyes vezetésnél nem szerettünk volna challenge-et kérni, mert ha elveszítjük, a kettő kettő máris neki kedvez. Egy perc volt hátra, a hónaljánál összefogtam, levittem, amiért két pontot adtak nekem. Csakhogy kérték a videóbírót, ami alapján azt állapították meg, hogy az én lábam előbb ért zónán kívülre, ezért neki ítéltek egy pontot. Ezzel kettő kettőre módosult az állás, nyert vele. Szerintem nem volt jogos, mert én támadtam, s fájó a vereség, mert tényleg csak én akcióztam a meccsen. Nem baj, ebből is tanultunk. Ott sem foglalkoztam vele, azonnal a bronzmeccsre koncentráltam – mondta Lévai Levente.
– Mosolyogni láttuk a dobogó harmadik fokán!
– Nagyon boldog vagyok a bronzéremmel, persze, a világbajnoki címért mentem, benne is volt a levegőben, de ost így alakult. Öt nagyon jó meccsem volt, állásból és lentről is akcióztam, nagyon erős mezőnyben végeztem a harmadik helyen.
– Áprilisban tizenkilenc évesen megnyerte a somorjai felnőtt Európa-bajnokságot hetvenkét kilogrammban, aztán rögtön váltott az olimpiai súlycsoportra, hetvenhét kilóra. Mennyire volt nehéz az átmenet?
– Tavaly a juniorok között már indultam ebben a súlycsoportban, szóval annyira nem volt hirtelen a váltás. Akkor már megalapoztam a súlyomat és az erőmet. Jól sikerült a váltás, a válogatón remek meccsünk volt Fritsch Robival, végig nagy iramot mentem, de ő győzött. Aztán jött júliusban a Polyák Imre–Varga János-emlékverseny, amelyen vitatható challange miatt a későbbi győztes orosztól kaptam ki, nagy neveket vertem meg a vigaszágon, végül harmadik lettem. Robi második helyen zárt, ezzel eldőlt a válogatottság kérdése, maga a verseny mégis nagyon jó élményként maradt meg, rengeteg motivációt adott, visszaigazolta, hogy jó úton járok.
– Megviselte, hogy nem indulhatott a világbajnokságon?
– Csalódott voltam, mert nagyon akartam, de őszintén, meglepetés lett volna, ha összejön. Az élet most ezt adta, egyben jelezte, hogy van még mit fejlődnöm. Dolgozom, erősödöm, és talán még nagyobb meglepetésként érkezhetek meg jövőre.
– Miért nem vállalta augusztusban az U20-as világbajnokságon való részvételt?
– Nem szerettem volna vállalni mindkét korosztályos világbajnokságot, mérlegeltünk, hogy a juniorok vagy az U23-asok között hasznosabb-e az indulásom, az utóbbi mellett döntöttünk. Emellett az is közrejátszott a döntésben, hogy a Magyar Nagydíjat követő kéthetes edzőtáborban kisebb csuklósérülést szenvedtem.
– A tavaszi érettségijéről még nem is beszéltünk.
– Tavaly már megcsináltam a vizsgák nagyrészét, idénre maradt az emelt angol és a testnevelés, jól sikerültek. Bátyámmal, Tomival szeptemberben együtt kezdtünk a Milton Friedman Egyetemen, tanítónak készülünk, levelező tagozaton. Ő sokkal motiváltabban vágott bele, ám ahogy elkezdtük, én is egyre lelkesebbé váltam, nagyon tetszenek az órák.
– Milyen tervekkel vég neki a következő évnek?
– Biztosan nem megyek vissza hetvenkét kilóra. Bizakodó vagyok a hetvenhéttel kapcsolatban, a felnőtt-világ- és Európa-bajnokságon, valamint az U23-as vébén is szeretnék indulni. De nemcsak magamat látom pozitívan, a testvéreimet is, kicsattannak az erőtől, tavaly megszülettek a gyerekeik, ez hatalmas motivációt ad nekik, sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak. Én úgy készülök, hogy jövőre mindhárman válogatottak leszünk.
