csupasport bannerhátsófüves banner

Változik a Balaton-átúszás időpontja

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.02. 14:44
null
A koronavírus-járványtól függetlenül, gondos mérlegelést követően az elmúlt években megszokotthoz képest egy hónappal később, július 31-én rendezik meg a 39. Lidl Balaton-átúszást.

Óvatos optimizmussal jelölték ki nemrég a Balaton-átúszás július harmincegyedikei időpontját?

Nemcsak nekünk, az egész világon valamennyi rendezvényszervezőnek nagy kihívást okoz a járványhelyzet – kezdte Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója, akit a 39. Lidl Balaton-átúszás időpontjának kijelölése apropóján kérdeztünk. – A legjobb példa, hogy a hat nagy maratoniból hármat rendre tavasszal rendeznek meg, ám most mindegyiknek őszre jelölték ki az időpontját, és a kisebb versenyek is nyár végi, őszi időpontokat céloznak meg. Optimista a hangulat, sokan érzik úgy, képesek megszervezni a rendezvényüket, illetve a múlt évről van tapasztalatuk, hogy mi a teendő, ha törölni vagy halasztani kell.

Miért július vége?

Nem a járvány miatt tűztük ki ezt az időpontot. Elemeztük a hosszú távú előrejelzéseket, és arra jutottunk, július végén sokkal nagyobb eséllyel jó az időjárás, illetve melegebb a víz. Sokáig július vége felé rendezték a Balaton-átúszást, és az elmúlt években hezitáltunk, visszategyük-e erre az időpontra, mert a profiknak sem túl meleg a víz, az amatőröknek pedig kedvezőbb, mint a június végi huszonegy-huszonhárom Celsius-fok.

Ehhez kapcsolódva a Velencei-tavi úszónapot áthoztuk június végére.

Tekintsünk el a koronavírus-járványtól: ez átlagos évben is felkészülési lehetőség a Balaton-átúszásra, még azt megelőzően úszhatnak egy hosszabbat, szóval ez végleges döntés. Követjük a vírushelyzetet, és figyeljük, hogy bármilyen korlátozással hogyan és miként lehet megrendezni. Ne felejtsük, a hobbiúszók most nem tudnak készülni, nem lehet uszodába járni.

 

 

Van egyfajta üzenetértéke, legyen amolyan reménysugár a megváltozott mindennapokban?

Pont akkora remény ez, mint hogy lesz majd hangverseny, mehetünk színházi előadásra vagy állatkertbe. Amolyan alap emberi optimizmus.

Milyen tapasztalatokat hozott a tavalyi, már pandémiával terhelt év?

Az elmúlt tíz-tizenöt évben egyetlen verseny szervezésekor, az agyunk leghátsó zugában sem fordult meg, hogy elmaradhat. Rendeztünk vagy ezer eseményt, és négy problémás jut eszembe, például amikor a pécsi Vivicitta idejére olyan viharos időjárást jeleztek – amely be is jött –, hogy aznap kármentés zajlott, nem futóverseny. Most eleve úgy gondolkodunk, hogy kijelölünk másik időpontot, egyeztetünk a helyszínekkel, önkormányzatokkal, hogy ha máskor rendezzük, akkor is megfelelő-e, a körülményeket szem előtt tartva rendelünk pólót, érmet. A pozitív és negatív változásokra is figyelünk, hogy gyorsan reagálhassunk.

Megtartják a fél távot?

Azóta gondolkodtunk a bevezetésén, hogy négy-öt éve átvettük a Balaton-átúszás szervezését. Hasonló a Vivicittához, amelyen az első húsz-huszonkét évben egy távon, tizenkét kilométeren lehetett indulni, aztán életre hívtuk a Minicittát, a Midicittát, a félmaratonit és a sorban a többit. Hihetetlen népszerű lett, amelyhez mindenki szívesen csatlakozik.

A Balaton-átúszás is Magyarország ikonikus eseménye, és azoknak is szól, akik rövidebb távot vállalnának, nem 5.2 kilométert akarnak úszni.

A rotterdami csatornaúszás szervezője jó barátom, elképed, amikor említem neki a tízezres indulói számot. Megismertük a verseny csínját-bínját, de még vannak ötleteink. Persze nem a járvány évében akarjuk megvalósítani őket, de ha a Vivicittá kétnapos családi rendezvény, a Balaton-átúszás is lehet hasonló.

Meséljen kicsit, pontosan mit terveznek?

Több részletet nem szeretnék elárulni, mert van egy nagyon fontos elvünk: nem beszélünk előre, hanem alaposan átgondolt és megtervezett ötleteket vezetünk be, amelyekhez többnyire nem is kell hozzányúlni. A fél távot sem árultuk el korábban, a többit is majd akkor, ha eljön az idő.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Aki Jürgen Kloppékkal partizik, Neymarral pacsizik és mégis szerény maradt – Lőw Zsolt családi portréja

Minden más foci
2026.01.18. 11:51

„Bármi megtörténhet Rinderknech ellen” – interjú Marozsán Fábiánnal

Tenisz
2026.01.18. 08:21

A legnagyobb erénye: sohasem adja fel – interjú Mezei Gergő Lászlóval

Képes Sport
2026.01.16. 21:19

Jean-Marie Pfaff: Édesapámnak megígértem, egyszer büszke lesz rám!

Minden más foci
2026.01.13. 11:19

„A vitorlázás olyan, mint a művészet” – interjú Vadnai Benjaminnal

Képes Sport
2026.01.08. 14:21

Schmidt Ádám: a magyar családoknak óriási segítség a sporttámogatás

Egyéb egyéni
2026.01.05. 15:42
Ezek is érdekelhetik