London 2012: lézerpisztollyal lőnek majd az öttusázók

2010.08.23. 12:03
A nemzetközi szövetség (UIPM) szerint a tesztelések során, így a szingapúri ifjúsági olimpián is kiválóan vizsgázott, ezért a 2012-es londoni olimpián lézerpisztolyokra cserélik a légpisztolyokat az öttusaversenyeken.

Az új technológia – az eddigi tapasztalatok alapján – Klaus Schormann, a szövetség elnöke és Albert herceg, az UIPM tiszteletbeli elnöke szerint is tökéletesen bevált. A lézeres fegyverekkel a lövészet költségei jelentősen, mintegy kétharmadnyival csökkennek, emellett sokkal biztonságosabbá is válik a futással kombinált utolsó szám, amelyet ezek után olyan helyeken is meg lehet majd rendezni, ahol eddig nem.

„Az új technikával szélesebb lesz a sportág bázisa, bármely országból érkezhetnek majd versenyzők – nyilatkozta Schormann az ifjúsági olimpia honlapjának. – Parkokban, vagy akár bevásárlóközpontokban is lehet majd versenyeket rendezni.”

Albert herceg hangsúlyozta, hogy komoly fejlődést jelent a sportágnak a lézerfegyverek bevezetése.

„Nagyon fontos szempont, hogy sokkal egyszerűbb a fegyverek szállítása, nincs probléma a repülőtereken sem. Ez a jövő útja” – nyilatkozta a monacói uralkodó.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
23 órája

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27

Öttusa: Minden percét élveztem a hazai vk-versenynek – Erdős Rita

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:18
Ezek is érdekelhetik