Evezés: 55 ezer fizető néző izgult a B-döntőn az új-zélandi vb-n

2010.11.06. 14:36
Címkék
Az új-zélandi evezős világbajnokságon az adaptívok között Lengyel Mónika negyedik lett, Galambos Péter pedig futamgyőztesként várja a magyar idő szerint vasárnap hajnali döntőt. Könnyűsúlyú egypárban a címvédő háromszoros világbajnok kiesett. Szombaton a magyarok nem voltak érdekelve, Dr. Kokas Péter, a csapat vezetője, a verseny hivatalos orvosa a helyszínről rövid tudósítást küldött.

„Szombaton nem voltunk érdekelve. Lengyel Móni az adaptív paralimpiai evezősünk a vb negyedik helye után széles mosollyal fogadja a gratulációkat. Móni nagyot fejlődött a tavalyi, kora tavaszi kezdése és a poznani vb-hatodik helye óta, köszönhető Székely Istvánnak, edzőjének, aki a Győri Evezős Clubban foglalkozik vele. Istvánról tudni kell, hogy 2009-ben a „legjobb utánpótlásedző" címet is megkapta, és sok kis győri evezős köszönheti szakértelmének a sikerét, továbbá a Méhecske Alapítványnak, amely Győrben szervezi a mozgássérültek támogatását, köztük Mónika paralimpiai válogatott evezősét is. Mónika, István támogatásával még nagyot léphet előre a közelgő londoni paralimpiát megelőző kvalifikációs regattán is.

Galambos Peti pedig belépett a sztárok birodalmába. Ma reggel a szállodában, ahol a helyi Sky TV kommentátora, Tim Richardson úr is lakik, a reggelinél már mosolyogva ült le mellém, és megkezdtük a részletesebb beszélgetést a hazai evezésről. Duncan Grant, a helyi nagyágyú, háromszoros vb-győztes ugyanis tegnap kiesett az első hatba jutásért versenyzők közül, csak negyedik lett a középdöntőben, ami megpecsételte sorsát. A nagy tiszteletet élvező B-döntőbe jutott, de az új-zélandi közönség érmet várt tőle; érte is izgult az ötvenötezer (!) fizető néző. Péter változatlanul nagy bizakodással készül, és a helyi fogadóirodák előrejelzése szerint is nagy eséllyel. Mi is ezt reméljük" – nyilatkozta Kokas doktor.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.07.31. 11:55

Evezés: van, akinek a vb-részvétel is a tét

Egyéb egyéni
2026.07.30. 14:29