Hegymászás: agyödéma okozta két orosz vesztét

2014.05.01. 10:04
A 47 éves Viktor Igolkin és a 63 esztendős Pavel Ivanovszkij is életét vesztette a Himalájában, miközben az Ama Dablam csúcsot próbálta megmászni – az első diagnózis szerint mindkettőjükkel magaslati agyödéma végzett.
A két orosz társaikkal az Ama Dablam 6856 méteres csúcsra tartott, és bár a rosszullétüket követően lehozták őket a 4900 méteren lévő alaptáborba, már nem tudtak segíteni rajtuk. Az Ama Dablam első megmászása 1961. március 13-án történt, két új-zélandi és egy-egy amerikai, illetve brit mászó járt sikerrel a délnyugati gerincen. Két magyar próbálkozás volt: 2008-ban a nehéz körülmények nem tették lehetővé, hogy 6100 méter fölé jussanak, 2013-ban pedig lavina sodorta el az alaptáborba tartó expedíció tagjait. 2014-ben Kollár Lajos szervezésben újabb magyar expedíció próbálja majd megmászni. A hegy nem túl magas, de kizárólag nehéz útvonala van, és gyakran vastag jégtakaró fedi, így megmászásához igazi mászótudás és tapasztalat szükséges.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Gyász: elhunyt Grózer György egykori röplabdajátékos és -edző

Röplabda
2026.09.13. 20:50