Gyász: legalább 21 áldozata van a nepáli lavinaomlásnak

MTI MTIMTI MTI
2014.10.15. 18:17
Legalább huszonegy hegymászó, köztük több külföldi vesztette életét az utóbbi napokban Nepálban, a Himalája hegycsúcsai között lavinaomlásokban – tudatták szerdán a helyi hatóságok.

Egy lavina szerdán négy kanadai és egy indiai hegymászót temetett maga alá a dél-ázsiai ország Manang nevű körzetében. A mentési műveletek napokig is eltarthatnak. Ugyanott hétfőn három helybéli halt meg egy hóviharban, a holttesteket viszont csak szerdán találták meg a fővárostól mintegy 160 kilométerre északnyugatra fekvő egyik település közelében.

Egy keddi hóviharban négyen vesztették életüket a Mustang körzetben. A TVN24 lengyel hírtelevízió információi szerint az Annapurna környékén lezúduló lavinának két lengyel, két izraeli és kilenc nepáli állampolgár esett áldozatául. A varsói külügyminisztérium Twitter-üzenetben közölte, hogy Lengyelország újdelhi nagykövetsége ellenőrizni fogja a tragédia áldozatairól szóló híreket.

A lengyel hírtévé szerint a világ egyik legkedveltebb és leglátogatottabb trekkingútjának tartott Annapurna-körutat járó hegymászók az 5416 méteren lévő Thorung La-hágó felé tartottak. A gyalogtúrázók 168 fős csoportja erős hóviharba került, amelyet a Délkelet-Indiából Kína felé tartó Hudhud ciklon váltott ki.

A csoport jelentős része az időjárási körülmények javulásával visszatérhet az alaptáborba, a halottak száma a hatóságok szerint azonban tovább emelkedhet. „Senki nem tudja biztosan, hogy hányan voltak a hágónál, amikor az időjárás rosszra fordult” – mondta egy helyi illetékes. Az idegenforgalmi minisztérium szóvivője szerint tovább folynak a mentési munkálatok.

A nepáli hadsereg a dpa német hírügynökség értesülései szerint eddig hatvan külföldi hegymászót, köztük öt német állampolgárt mentett ki szerdán a térségből. Közülük 19-en megsérültek, őket katonai helikopterekkel szállítják biztonságos helyre.

Nepálban nemrég kezdődött meg az őszi hegymászószezon, októberben rendszerint külföldiek ezrei túráznak a Himalája nepáli részén.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
21 órája

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Gyász: 18 évesen elhunyt a KSI vízilabdázója

Vízilabda
2026.07.24. 16:46