Öttusa: májusban nyilvános lesz az olimpiai kvalifikációs rendszer

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 12:02
Májusban teszi közzé a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) az olimpiai kvalifikációs sorozat hátralévő részének módosított rendszerét.

Az insidethegames.biz híre szerint a UIPM vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, mellyel reményeik szerint még ezen a héten mindenben megállapodnak, így májusban már publikus lesz, hogyan és mikor lehet majd megszerezni a még szabad kvótákat a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára.

A sportágban eddig a helyek csaknem 64 százaléka talált gazdára a tavalyi világbajnokságon, a világkupadöntőben és a kontinensviadalokon. Az eredeti kiírás szerint az idei világbajnokságon és a világranglista alapján osztották volna ki a fennmaradt kvóták túlnyomó többségét.

A koronavírus-járvány miatt ugyanakkor a vb-t előbb a kínai Hsziamenből a mexikói Cancúnba helyezték át, majd a versenyt tavaszról őszre, bizonytalan időpontra halasztották. A ranglistapontokat adó világkupák közül csak a februári kairói versenyt tudták megrendezni, a többit – Szófiában, Budapesten, illetve a döntőt Szöulban – március végén törölték.

A UIPM most azt ígéri, hogy a módosított kvalifikációs rendszer ismertetését követően a lehető leghamarabb véglegesíti a versenyek időpontjait is.

 

Legfrissebb hírek

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
2026.02.05. 18:05

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18
Ezek is érdekelhetik