Futás: elstartolt az online 5vös 5km nemzetközi verseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.20. 12:45
Elstartolt a 38., szerdáig tartó 5vös 5km nemzetközi futóverseny, amelyet ezúttal online rendeznek meg, a tervek szerint számos aktív és korábbi sportoló, valamint sportvezető részvételével.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) szombati közleményében felidézte: az Eötvös Lorándról elnevezett különleges futóversenyt húsz éve, Horváth Ákos fizikus, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszék docense kezdeményezésére rendezték meg először. Az egyetemi kampuszon tanulmányi félévenként megtartott sportesemény célja az egyetemi polgárok megmozgatása egy olyan távval, amely a kezdők számára elérhető kihívás, a rendszeresen futóknak pedig felkészültségük felmérése.

Az idén a koronavírus-járvánnyal összefüggő korlátozások miatt májusban elmaradt az esemény, ezért a hallgatók átszervezték az 5vös 5km futóversenyt az online térbe, hogy mozgásra motiválják hallgatótársaikat Magyarországon és külföldön egyaránt. Ezt karolta fel a MEFS és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Az online versenyben való részvételre pontosan 5 nap, 5 óra és 5 perc áll rendelkezésre, és a világ bármely pontjáról teljesíthető. A kültéren futók GPS-es eszközzel rögzíthetik a futásukat, ezzel lehet igazolni a teljesítést, de kivételesen teremben, futópadon is letudható a táv. A verseny lezárultával a szervezők összesítik a rendszerbe feltöltött adatokat, így születik meg majd az eredménylista.

A közlemény szerint a hazai sportélet több jeles képviselője mondott már igent a futásra. Tervezi részvételét Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint futócipőt húz az olimpiai bajnok Märcz Tamás, a férfi, valamint Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is. Indul Borhy László akadémikus, az ELTE rektora, Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, valamint a MEFS képviseletében Székely Mózes főtitkár és számos elnökségi tag, köztük olimpiai bajnokok is: Szabó Gabriella kajakozó, Kovács Antal cselgáncsozó és Knoch Viktor rövid pályás gyorskorcsolyázó – közölték.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
12 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik