Gyász: elhunyt Csom István sakkolimpiai bajnok

K. T. I.K. T. I.
2021.07.28. 21:45
null
Csom István (1940–2021)
Szerdán, 81 éves korában elhunyt Csom István olimpiai bajnok sakkozó – számolt be a Magyar Sakkszövetség tájékoztatása alapján a Magyar Távirati Iroda.

 

A magyar szövetség gyászjelentése felidézi, hogy Csom István 1940. június 2-án született Sátoraljaújhelyen. Középiskolás korában kezdett el versenyszerűen sakkozni, 1963-ban a mesteri, 1967-ben a nemzetközi mesteri, 1973-ban pedig a nagymesteri címet is megszerezte.

Az évek során számos egyéni versenyen végzett az első helyen, 1972-ben egyedül, 1973-ban holtversenyben nyerte meg a magyar bajnokságot. Csapataiban és a válogatottban szinte mindig kiválóan, sokszor erőn felül teljesített, kilenc sakkolimpián játszott magyar színekben. Pályafutásának csúcsa az 1978-as sakkolimpia megnyerése volt Buenos Airesben. Három olimpiai ezüstérmet is nyert (1970, 1972, 1980), utóbbin, Máltán táblája legjobb pontszerzője volt. Összesen 191 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

Az 1981–1982-es ciklusban az első táblán játszva BEK-győzelemre vezette a Budapest Spartacust, 1964 és 1986 között klubjaival kilenc alkalommal nyerte meg az ob I-es csapatbajnokságot.

Később edzőként folytatta, legismertebb tanítványa Berkes Ferenc nagymester, a válogatott egyik erőssége, sokszoros magyar bajnok. 1983-ban mesteredző címet kapott és Portisch Lajos is bizalmába fogadta: nagyra tartotta szakmai és emberi értékeit, hosszú éveken át volt a Nemzet Sportolójának szekundánsa.

A sakkszövetség 2005-ben életműve elismeréseként Maróczy-díjat adományozott neki, idén pedig a Magyar Érdemrend Tisztikereszje polgári tagozat állami kitüntetést vehette át – tekintett vissza Csom István életére a távirati iroda.

Legfrissebb hírek

A FIDE két héten belül dönt az oroszok sakkolimpiai indulásának ügyében

Egyéb egyéni
2026.08.10. 09:16

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16