Gyász: elhunyt Mező Mária, a MOB korábbi tagja

K. Zs.K. Zs.
2022.06.28. 16:35
null
Mező Mária (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság)
Nyolcvanesztendős korában kedd hajnalban elhunyt a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) korábbi főtitkára, Jakabházyné Mező Mária – tájékoztatta családja a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB).

 

A sportvezető több mint fél évszázadon keresztül dolgozott különböző területeken a magyar sportban, meghatározó tagja, „motorja” volt az olimpiai akadémiai családnak, elévülhetetlen érdemei vannak az 1985-ben alapított MOA működtetésében, amelynek két évtizeden keresztül volt főtitkára – olvasható a Magyar Távirati Iroda megemlékezésében.

Jakabházyné Mező Mária a Testnevelési Főiskola elvégzését követően testnevelő tanárként dolgozott Gyöngyösön, ahol edzősködött is, hiszen kosárlabda-, kézilabda- és úszóedzői diplomája is volt, sőt még női labdarúgókkal is foglalkozott.

A MOB-ban 1993 óta dolgozott, a MOA főtitkára 1996 és 2016 között volt, majd tiszteletbeli főtitkárrá választották. 2001-től 2012-ig a MOB tagja. 1983 és 1989 között a Gyöngyösi SE ügyvezető elnökhelyettese, majd 1989-ig elnöke volt.

Lelkesen és fáradhatatlanul ápolta az olimpiai eszmét, szervezte a nemzetközi konferenciákat, vándorgyűléseket és vándorkiállításokat az ország különböző pontjain. Mindig nagyon fontosnak tartotta, hogy a következő nemzedék is megismerje az olimpiai múltat: nagy szerepe volt abban, hogy több iskola vette fel egy-egy magyar olimpiai bajnok nevét. Tagja volt a MOB nők sportjával foglalkozó bizottságának, valamint az emlék- és hagyományőrző bizottságának is.

1996-ban a MOB Érdeméremben, 2017-ben a Nők Sportjáért Életműdíjban, 2016-ban a MOA Diplomában részesítette.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
6 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
9 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54