Gyász: nyolcvanéves korában elhunyt Tóth Mária, az NS egykori munkatársa

Sz. G.Sz. G.
2023.01.15. 22:07
null
Tóth Mária
Címkék
Nyolcvanéves korában elhunyt Tóth Mária, tudtuk meg a családtól. Négy évtizeden át volt a Nemzeti Sport (Népsport) munkatársa, a Fiatalok a küzdőtéren, a Hátország, az Iránytű, azaz lapunk korábbi utánpótlás-, alacsonyabb osztályú bajnokságokat feldolgozó, valamint szolgáltatórovatának gondozója, lelke. Emlékét szeretettel megőrizzük.

 

Két kéznél több nem szükséges, hogy megszámoljam, hányan ismerték a mai szerkesztőségből. Most, az új évben emlegettük „Tóthmarcsit”, motyogtam is szégyenkezve, fel kellene hívni. Esztendőkkel ezelőtt nagy néha rácsörögtem, de legalább két éve nem érdeklődtem…

Emlékszem, egy alkalommal sütire invitáltam, de a vízvezeték-szerelőt várta, máskor meg az Örs vezér téri IKEA-ban össze is futottunk, valósággal a nyakamba ugrott, és úgy szorított. Az iránytűje 100 évet mutatott Észak és Dél között, de csak 80 lett belőle. Furcsa…

Az általa felügyelt szolgáltatórovatba, a Hírcsatornába kerülne a gyászhíre, ő várta a hívásokat, a hasáb felett ez volt olvasható kis telefonpiktóval „megbolondítva”: Tóth Mária 138-2452. Gyorsan fel is hívom! De hogy kezdjem, mit mondjak, amikor beleszól: Mi van veled, édes Gabikám…?

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
39 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07