Öttusa: az olimpiai ezüstérmes is indul az elnöki posztért

SZ. R.SZ. R.
2023.11.28. 18:35
null
Balogh Gábor is pályázik (Fotó: Dömötör Csaba)
Balogh Gábor a Nemzeti Sportnak megerősítette, hogy megméreti magát a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) jövő hétfői tisztújító közgyűlésen.

 

A 47 éves Balogh a sydney-i olimpiai játékokon 2000-ben ezüstérmet, valamint összesen nyolc világbajnoki és tíz Európa-bajnoki címet szerzett. Öttusakarrierjét az 1990-es években kezdte, 1999-ben a budapesti vb-n mindhárom kategóriában (egyéni, váltó, csapat) első lett, az év végén pedig megválasztották a legjobb magyar férfi sportolónak, mely elismerést 2001-ben újfent kiérdemelte. Sydney-n kívül még a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián szerepelt.

2009-ben befejezte pályafutását, de nem távolodott el a sporttól: dolgozott miniszterelnökségi sporttanácsadóként, valamint 2012-től a Magyar Diáksport Szövetségnek, 2016-tól az akkor frissen megalakult Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetségnek az elnöke a mai napig.

A sportági szövetség december 4-én a budapesti Magyar Sport Házában tartja meg rendkívüli tisztújító közgyűlését – az elnöki poszt Simicskó István október 15-i távozásával üresedett meg. Simicskó szeptember 15-én nyújtotta be lemondását, nyílt levelében rámutatott: a jövő júniusi EP- és önkormányzati választásokat megelőző kampánnyal, valamint egyetemi oktatói tevékenységeivel járó feladatai megnövekedtek, hozzátéve: „...sportolóink felkészítése, támogatása egész embert kíván”.

A tervek szerint új alelnököt és elnökségi tagot is választanak. A MÖSZ december 20-át jelölte ki a megismételt gyűlés időpontjának arra az esetre, ha a 4-i ülés határozatképtelen lenne.

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
17 órája

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09