Elhunyt Károlyi Béla világhírű tornászedző

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2024.11.17. 06:35
Károlyi Béla (1942–2024) (Fotó: Getty Images)
Nyolcvankét éves korában pénteken elhunyt Károlyi Béla, Kolozsváron született világhírű tornászedző – közölte szombaton az Egyesült Államok Tornaszövetsége.

Károlyi és felesége 1981-ben hagyta el Romániát és az Egyesült Államokban telepedett le. Egyik leghíresebb tanítványa Nadia Comaneci volt, aki az 1976-os montreali olimpián az akkor maximális 10 pontot kapta, a sportágban elsőként.

Új hazájában is számos kiválósággal dolgozott, és ott is káprázatos sikereket ért el.

Kilenc versenyzője nyert olimpiát, 15 pedig világbajnokságot. 2000-ig volt az amerikai válogatott edzője, később pedig Texasban az általa alapított edzőközpontot vezette.

A sportág Hírességeinek Csarnokába 1997-ben választották be, 2016 januárjában a Magyar Sportújságírók Szövetsége életműdíjjal tüntette ki.

„Nagy hatással volt az életemre. Nyugodjon békében, Károlyi Béla!” – írta Facebook-oldalán Comaneci.

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
10 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
15 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51