WestEnd párbajtőr GP: eredményes selejtezővel tizenegy magyar a férfiak 64-es tábláján

2026.04.18. 19:04
null
Nagy Dávid, Andrásfi Tibor és Pelle Domonkos is ott lesz a 64 között (Fotók: Kovács Péter)
Tizenegy magyar vívó léphet pástra vasárnap a 64-es főtáblán a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix férfi versenyében.

A 347 fős mezőny – a 16 kiemelt, köztük a világranglistán második Siklósi Gergely, illetve a 13. Koch Máté kivételével – a selejtezővel szombaton kezdte meg a küzdelmeket új helyszínen, a Papp László Budapest Sportarénában.

A 48 csoportban lebonyolított első szakasz után 16 vívó csatlakozott a kiemeltekhez, ott volt közöttük a hatból hat – öt tusig tartó – csoportmérkőzését megnyerő Kovács Gergely.

A maradék 32 helyre már 15 találatra menő direktkieséses asszókon keresztül vezetett az út. A hazai vívók közül Fenyvesi Csaba, Pelle Domonkos, Keszthelyi Zsombor, Osman-Touson Maruán, Buta Levente, Bakos Bálint, valamint a csapatban olimpiai bajnok Nagy Dávid és Andrásfi Tibor vette sikerrel ezeket az akadályokat. A főtáblára kerüléshez kettő vagy három párharcot kellett nyerni.

A férfiak versenyében 24 hazai párbajtőröző indult.

A nőknél hét magyar – Muhari Eszter, Nagy Blanka, Lipthay Hanna, Gnám Tamara, Büki Lili, Borsody Emma és Horváth Lotti – vívhat a legjobb 64 között.

A főtáblás asszókat vasárnap bonyolítják le, a nők 9-kor, a férfiak 10.30-kor kezdenek. A döntős programra – a négy-négy legtovább versenyben maradó vívó részvételével – 18 órától kerül sor.

A nők versenyét az első magyar párbajtőröző világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány Sákovics József, a férfiakét pedig a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző emlékére rendezik meg.

A WestEnd GP-re eredetileg március közepén került volna sor, de a közel-keleti háborús helyzet, illetve az abból adódó utazási nehézségek miatt a nemzetközi szövetség mostanra halasztotta.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
23 órája

Vívás: kardban és tőrben jön korosztályos világkupa Budapesten

Utánpótlássport
2026.11.05. 16:45

A tragikus sorsú „lustag” klasszis

Népsport
2026.11.05. 10:44

Vívás: egyedülálló sorozat Európában a Vasastól

Utánpótlássport
2026.10.29. 09:02

Népsport: a magyar kard ősbohém zsenije

Népsport
2026.10.27. 10:58

Vívás: meglepetésből nem volt hiány a junior párbajtőrözők válogatóján

Utánpótlássport
2026.10.26. 17:30

Vívás: ezüstérmes a junior női tőrcsapat Tunéziában

Utánpótlássport
2026.10.26. 10:30

Koch Máté: Gyilkos sportág a vívás, s benne a negyeddöntő még inkább

Egyéb egyéni
2026.10.22. 10:58