A sport szó fogalmának állomásai – Kő András publicisztikája

AZ ELSŐ EURÓPAI szabadtéri atlétikai sportviadal – amelyet a lipótvárosi Újépület kaszárnya udvarán rendeztek meg 1875. május 6-án – emlékére május 6. a magyar sport napja. Azt is írhatom, hogy ünnepe. Képzeletbeli koszorú mindazoknak, akik sikereikkel naggyá tették a nemzetet. Mert a győzelem nem a legfontosabb. A győzelem – minden. Ezen a napon emlékeink gazdag tárházában lapozgatunk. Eredményes sportemberek vonulnak el lelki szemeink előtt, és képesek vagyunk elérhető virágokból csokrot kötni nekik. Márai Sándor író szerint az ünnep különbözés. Mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Éppen ezért az ünnep legyen ünnepies. Készüljünk fel rá testben, lélekben.

Segítségül hívom a sportnyelvet, és arra keresem a választ: mikor és hogyan született a sport szó, ez az izgalmas fogalom, és hogyan jutott el a kezdetektől a kibontakozásig. Lényegében egy időben a magyarral volt jelen az angol szótárakban is. Az értelmezése így szólt: tréfa, játék, szórakozás, vidéki mulatság. Magyarhonban az író, újságíró és több nyelvet beszélő Petrichevich Horváth Lázár Honderűje jelentette meg a szót először magyar szövegben: „A k. ladányi vadászatok f. hó 8-ik napján bevégeztetnek… Az idei sport igen jól ütött ki.” (Az 1843. november 4-i szám hírei.) Megjegyzem: Petrichevich egyike volt azoknak, akik be akarták bizonyítani, hogy Petőfi műveletlen költő. Ugyancsak a vadászatot emelte ki a „sport”-ból – angol eredeti után – egy ügyes lovas, Szalbek György Vadászok Könyve című, 1854-ben megjelent művében: „Az, ki bármely nemét a férfias mulatságoknak űzi, egy sportot űz, sportsmannek neveztetik…” Petheő Dénes, az MTA írnoka Régi sport című cikkében amondó volt, hogy a sport szó történetét Ádám apánknál kellene kezdenünk, és hogy „a régi népek harczjátékai… ökölküzdései, gyalog, lóháton és kocsin tartott versenyfutásai csaknem azonosak azon eszmék és fogalmak egyikével, mellyeket e szó [sport] magában foglal”, valamint hogy „nem csupán mulatság volt a czélja, hanem a haza védelmére előkészítette az ifjakat”.

Egyébként a szó elterjedésének gátjai is voltak. Főleg a főurak használták, akik „sportoltak”, külföldre jártak, nekik volt rá pénzük és idejük. Így aztán a sport szó csak a XIX. század második felében tűnik fel nyelvünkben.

Feltehetjük a kérdést: vajon a magyarok milyen kifejezéseket használtak a sport szó megjelenése előtt, a „sport jellegű” tevékenységekre? Erre nyelvünkben először Calepinus szótárában (1585) találunk adatot, amikor azt olvashatjuk: „test gyakorlásáért”. Apáczai az Enciklopédiájában (1653) magyar nyelven foglalta össze korának tudományos ismereteit. Tőle származik a következő mondat: „Addig gyakoroltassék a test, a míg a szín virágzónak [pirosnak] lássék.”

Hosszú idő telt el, amíg jelentős helyet kapott a testgyakorlás a nevelési tárgyú munkákban. Borosjenői Székely Ádám műfordító és mecénás nyitotta meg a sort (1771). Egyik fejezetének címe: A jó házból való Ifjat illető Test gyakorlásáról. Mátyus István orvos kémikus pedig Diaeteticájában (1793) korának szinte minden egyes testgyakorlási kérdését előhozza: szól a „testnek gyakorlásáról közönségesen”.

Az 1857-es esztendő kulcsfontosságú lesz a sport szó történetében. Andrássy Manó utazó kezdeményezésére kiadnak egy Széchenyi emlékét idéző gyönyörű albumot, ezzel a címmel: Hazai vadászatok és sport Magyarországon. Ez az első alkalom, hogy sport szavunkat címben is feltüntetik! De nincs megállás: 1857-ben jelenik meg az első magyar nyelvű sportlap is Bérczy Károly író, újságíró, MTA-tag szerkesztésében Lapok a lovászat és vadászat köréből címmel. Bérczy lapja minden számban használja és terjeszti a sport szót rovatcímként. (Például: Sportirodalom.) Bérczy felkéri Eötvös Józsefet, hogy legyen ő is tagja a lap munkatársainak, de az író elhárítja a gesztust. Levél a szerkesztőnek címmel azonban kifejti véleményét a sport szóról, és erkölcsi támogatást nyújt. „…ha azokat, akik a sportot magyarra fordítva csak haszontalan időtöltésnek tekintik, emlékeztetjük…, hogy az olympiai, isthmusi s mindazon játékok melyeknek győzőit Hellas legnagyobb költői megénekeltek, szintén ló- és szekérversenyekből, diskos hajításból, s más testi gyakorlatokból álltak, talán ők is elismerik, hogy a régi népek a sportot nem tartották mellékes dolognak, mint ezt korunk deákjai…” 

Visszatérve a XIX. századra. A sport szó újabb és újabb fogalmakkal, szavakkal gazdagodik, ennek ellenére szívósan tartja magát a torna és az atlétika mellett, sőt egyre inkább föléjük kerekedik, és magába olvasztja valamennyi jegyét. Bánhidi Zoltán írja A magyar sportnyelv története és jelene című, 1971-ben megjelent könyvében: „A nemzeti gondolat megadta a lehetőséget, hogy megmutassuk a világnak: a magyarok nem azonosak az osztrák–német néppel; Magyarország külön ország, himnusza is van.” Ösztönzést és támogatást nyújtott az 1872-ben megindult Magyar Nyelvőr, és újra életre keltette a nyelvújító, nyelvtisztító mozgalmát. Elsősorban az anglománia ellen lépett fel. Közeledve a századfordulóhoz, tisztázódott a sport szó jelentésköre is. Az elméleti tisztázódáshoz leginkább az újabb sportlapok járultak hozzá, köztük a Herkules. Megfogalmazása szerint: „Dolgozni, kedvtelésből és játszani testedző játékot komoly vetélkedéssel: ez a valódi sport.” „A sport és annak nemei pedig a címével is jelzik, hogy már nem „testgyakorlati nemekről” beszélnek.

A Herkules a sportot az emberiség kultúrkörébe sorolja, és részletesen elemzi a sport szó angol jelentéseit. Előkerülnek a szabadtéri játékok: a cricket, a futball, a golf, a tenisz. Magyarország sportjáról a lap azt állítja 1885-ben, hogy hazánk úton van a nyugat-európai nagy államok kultúrája felé, mert nincs a sportnak talán egyetlen neme sem, amelyet a honban ne űznének. Ettől az időtől kezdve a sport fogalmába a kedvtelés, a szórakozás, a mulatság, a játék mellé elválaszthatatlanul beleértik a „gimnasztikát” és a test erősítését is. „A sport minden ága olyan nagyon fejlődik, hogy lassanként mindegyik testgyakorlat egészen önálló sportnemet fog képezni” – írják és mellékelik például az evezőssport, úszósport, turistasport nyelvi bizonyítékát.

1893-ban jelenik meg az író, újságíró és szín­igazgató Porzsolt Kálmán szerkesztésében a Sport-Világ, amely már a címében is kifejezi a célját. Elmondható, hogy minden sportágat felölelő, jó szaklap volt.
Mire feltűnt az első modern sportlap, a Nemzeti Sport (1903), már lényegében kialakult a sport fogalma, és ehhez nem sokat lehetett hozzátenni. A lap azonban magyarázatképpen hozzáfűzi a sport fogalmához: „nemzedékek boldogulására, népek jövőjére kiható fontosságú intézmény…” A „test­edző sport” ágai közül – a vívás, az atlétika, a torna mellett a futballt emeli ki, amely a legnépszerűbb sportág. Felteszi a kérdést: „Mi a sportpolitika? És így válaszol rá: „Ott van lapunk címében: Nemzeti Sport, azaz olyan sport, olyan testi kultúra, amely a magyar nemzet erősítésére szolgál.”
Bánhidi Zoltán idézi szótárában Kun László egyetemi tanár több évtizeddel korábbi véleményét a sport fogalmáról: „A sport fejlődésének irányát, célját, tartalmát és módszereit mindig az adott kor társadalmának gazdasági és politikai viszonyai szabják meg elsődlegesen.” Később tette hozzá: „A népek közötti barátság követe, diplomáciai formaságok nélkül.”

Kedves olvasó! Hogyan fogalmaznád meg a sport szó eszméjét 2026-ban?

„A májusi ünnep… harsány. Minden lármázik, mondani akar valamit. A levegő már korán megtelik pezsgő, fanyar illatokkal… fénnyel, egy ókori ünnep kegyetlen, vakító fényességével. (M. S.)

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!