Gyász: elhunyt a triatlonklasszis Flander Márton

R. P.R. P.
2026.07.14. 11:27
null
Fotó: Magyar Triatlonszövetség
A Magyar Triatlonszövetség a hivatalos honlapján bejelentette, hogy 41 évesen elhunyt Flander Márton hosszútávú magyar bajnok, korosztályos Európa-bajnok, világbajnoki második helyezett triatlonversenyző és edző, a sportág kiemelkedő hazai alakja.

„Márton 2002 óta kötelezte el magát a triatlon mellett – írja megemlékezésében a triatlon.hu. – Az elmúlt több mint két évtizedben a sportág összes kihívásával szembenézett: a legrövidebb sprinttávoktól kezdve a legkeményebb Ironman távig mindenhol bizonyította tehetségét, akaraterejét és kitartását. Pályafutása során minden távon többszörös korosztályos vagy abszolút magyar bajnoki címet szerzett.

Nemzetközi szinten is szép sikereket ért el: kétszer is kvalifikálta magát a sportág csúcsát jelentő hawaii Ironman világbajnokságra, ahol 2014-ben elképesztő teljesítménnyel a korcsoportja 2. helyén végzett. Eredményes elit versenyzőként és masters sportolóként is a hazai élvonal oszlopa volt, amit a hazai és Európa-bajnoki dobogós helyezései is hűen tükröznek.

2017 óta edzőként is tevékenykedett. Hatalmas tapasztalatát, a sportág iránti alázatát és szeretetét önzetlenül adta át a futóknak és triatlonosoknak. Edzői munkáját dicséri, hogy tanítványai közül többen országos bajnoki címekig jutottak, és többen az ő irányításával vívták ki a hawaii vb-részvételt is.

Személyében nemcsak egy kivételes bajnokot, egy elhivatott szakembert, hanem a triatlonos közösség egy igazán szeretett, pótolhatatlan tagját veszítettük el. Távozása mindannyiunk számára felfoghatatlan veszteség.”

Csupasport
2021.04.20. 16:46

Edzésterveket ír a négyszeres Ironman

Bár még csak 36 esztendős, csaknem négy éve edzősködik is Flander Márton, aki négyszer győzött a nagyatádi versenyen, s jelenleg két tanítványa is a hawaii Ironman-világbajnokságra készül.

 

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
13 órája

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

Egyéb egyéni
14 órája

Jön a triatlon ünnepi hosszú hétvégéje Pontevedrában

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:42

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
2026.09.21. 12:00

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51