Az első perctől teljes gázzal – így várja a bécsi sajtó a Rapid–ETO mérkőzést

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
• Bécs
Vágólapra másolva!
2025.08.28. 10:59
null
Az ETO egygólos előnyből várhatja a bécsi visszavágót (Fotó: Török Attila)
Az osztrák sajtó aggódik: ha a Rapid labdarúgócsapata búcsúzik az ETO ellen a Konferencialigától, a költségvetés, az UEFA-együtthatók, valamint a bőséges játékoskeret hangulata miatt is aggódhat a vezetőség.
Európa-konferencialiga
2025.08.27. 19:27

Borbély Balázs: Mikor, ha nem most küzdjünk az álmainkért?

Az ETO FC sajtótájékoztatóján a győriek kiemelték, hogy még semmi sem dőlt el, okosan kell őrizni az egygólos előnyt.

Ha valamit lehet irigyelni Bécstől, hogy szinte nincs olyan vendéglátóegység, legyen az pékség, kávézó, étterem, ahol ne lehetne felkapni legalább egy nyomtatott napilapot a recepción, vagy a kiszolgálópult mellől. Hütteldorfban a jelek szerint leginkább a Kurier fogy, a bécsi újság sportrovatában csütörtökön terjedelmes anyag jelent meg az SK Rapid ETO elleni esti visszavágójáról.

Lapunkhoz hasonlóan ebben is megjelenik, hogy 3.17 millió euró a tét, és persze a 400 ezer euró minden egyes győzelemért. Persze ezt a helyiek jól tudják, hiszen a zöld-fehérek tavaly egészen a negyeddöntőig meneteltek. A Kurier kiemeli, hogy a Rapid már az első perctől teljes gázzal rohamozza majd a győri kaput.

A lap gyűjtése szerint a bécsiek eddig tizenegyszer érkeztek 2–1-es hátránnyal visszavágóra Európában, és ebből hatszor sikerült a fordítás. A „legkínosabb esetnek” a HJK elleni 3–3-as második meccset tartja a lap, 2022-ben hosszabbításban jött össze a továbbjutás a Neftci Baku ellen.

A szerdai sajtótájékoztatón Peter Stöger vezetőedzőt és Markus Katzer sportigazgatót is fájdalmasan sokáig faggatták arról az osztrák újságírók (köztük a Kurier-cikk szerzői, Alexander Huber és Florian Ehrngruber is), hogy nem lett-e túl tágas a nyáron a Rapid kerete, s mi történik, ha az európai futballal együtt járó terhelésre kialakított csapat kiesik csütörtök este? A szakvezetők persze nem mentek bele részletekbe, de úgy tűnik, Bécsben e téma körül forog minden.

Az Österreich azt írja, biztosan lesz zöld-fehér együttes a ligaszakaszban, de ettől még nem biztos az SK Rapid részvétele, hiszen hasonló az ellenfél színösszeállítása is. Kiesés esetén súlyos következményekkel nézhet szembe a bécsi csapat, hiszen olyan, egyébként óriási forrásoktól esne el, amelyeket már korábban beleszámoltak a költségvetésbe. A nyáron azért szerződtettek ilyen sok játékost, mert egyértelmű volt az európai futballal járó terhelés. A másik probléma az UEFA-tagországok rangsora, amelynek nagy érvágás lenne, ha a tavalyi negyeddöntős már most búcsúzna a sorozattól.

A Kicker címoldalán is a keret mélységét emeli ki, illetve Peter Stöger és Markus Katzer védekező álláspontját a témával kapcsolatban. A sportmagazin megjegyzi, Győrből 1700-an érkeznek, s már csak a VIP-részlegbe árulnak jegyeket.

KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
19.00: SK Rapid (osztrák)–ETO FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
17 órája

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

Schön Szabolcs szerint az első háromban végezhet az ETO FC

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 19:41

Győrből igazolt válogatott védőt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 21:17

Nyíregyháza: válogatott védővel tárgyalnak; kölcsönadták a csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 16:18

Schön Szabolcs kölcsönben az ETO FC-ben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 10:21
Ezek is érdekelhetik