Szijjártó: Hat magyar konzul Nottinghamben, kettő Ljubljanában

2026.01.29. 07:11
null
Szijjártó Péter (Fotó: MTI)
Hat magyar konzul lesz jelen a Ferencváros–Nottingham Forest futballmérkőzés helyszínén csütörtökön Nottinghamben, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető először is arról számolt be, hogy az Európa-liga alapszakaszának nyolcadik fordulójában rendezendő mérkőzésre 1700 vendégjegy kelt el, ezért hat konzul fogja segíteni az Angliába érkező Fradi-drukkereket.

„Két konzul a stadionban teljesít szolgálatot, ketten a repülőtéren segítik az érkező, majd hazainduló ferencvárosi szurkolókat, két konzul pedig a voucher-beváltási ponton lesz jelen, ahol a mérkőzés napján 14 órától lehet a vouchereket jegyre váltani, ez a Notts County stadionja mellett található” – tudatta.

Tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is reggel hat órától, amelyet baj esetén lehet hívni: +36 30 120 9151.

„Ha bármilyen probléma adódik a mérkőzés helyszínén, a mérkőzés előtt vagy után, akkor a helyszínen lévő konzul kollégáimhoz kérem, forduljanak bizalommal” – fogalmazott. Szijjártó Péter ezután aláhúzta, hogy a helyszínen öt magyar rendőr is jelen lesz, hogy zavartalan legyen a kapcsolattartás a helyi rendőrséggel.

„Reméljük, hogy a Fradi olyan eredményt ér majd el, hogy egyenes ágon jut tovább az Európa-ligában. Mindenkinek jó utazást kívánok, akik útra kelnek Angliába, és sok sikert a Ferencvárosnak!” – mondta.

A miniszter emellett arra is kitért, hogy csütörtök este rendezik a magyar–olasz csoportmeccset a futsal Európa-bajnokságon Ljubljanában.

„Most is több mint kétszáz jegyet vettek a magyar szurkolók, úgyhogy a helyszínen két konzul kolléga is fogja segíteni őket. Bármilyen ügyes-bajos dolga akad bárkinek, bármilyen problémával szembesülnek, akkor a konzulokhoz forduljanak nyugodtan, akik segíteni fognak” – közölte. Illetve megjegyezte, hogy ügyeleti telefonszám is elérhető szükség esetén: +386 5163 4220.

„Reméljük, hogy a magyar futsalválogatott megismétli a bravúrt, amit az első fordulóban bemutatott. Hajrá magyarok!” – zárta mondandóját Szijjártó Péter.

 

Legfrissebb hírek

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
17 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
23 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2026.08.14. 07:40