Euro 2012: a szerbek fellebbeznek az UEFA-büntetés ellen

MTI MTIMTI MTI
2010.10.30. 12:13
Címkék
A Szerb Labdarúgó-szövetség megfellebbezi az európai szövetség (UEFA) pénteki ítéletét, amely szerint az olasz válogatott kapja a vendégszurkolók rendbontása miatt október 12-én félbeszakadt, genovai Európa-bajnoki selejtező három pontját, 3-0-s gólkülönbséggel.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése alapján a szerbek zárt kapuk mögött kötelesek a következő hazai tétmérkőzésüket – a március 25-i, északírek ellenit – megrendezni, ezen kívül még egy találkozóra vonatkozóan hasonló büntetést kaptak, két évre felfüggesztve. Az olaszok egy hazai mérkőzésüket játsszák zárt kapuk mögött, ám ennek a végrehajtását is felfüggesztette az illetékes UEFA-bizottság, amely az olaszokat 100 ezer, a szerbeket pedig 120 ezer eurós pénzbüntetéssel is sújtotta. Ezen kívül az UEFA arra kötelezi a szerb szövetséget, hogy tartsa távol szurkolóit az idegenbeli Eb-selejtezőktől. „Fellebbezést nyújtunk be a hétfői határidőig” – közölte szombaton Tomiszlav Karadzsics szövetségi elnök. Az Eb-selejtezőt a 6. percben le kellett fújni Genovában, miután a vendég huligánok pirotechnikai eszközöket dobáltak be a pályára, így veszélyeztetve a játékosok testi épségét. A drukkerek már napközben összecsaptak a rendőrökkel, és saját csapatuk buszát is megdobálták. A rendbontásban 16 ember megsérült, a polgármesteri hivatal legalább 80 ezer euróra (22.4 millió forint) becsülte a városban keletkezett károkat. A szombati szerb lapok megkönnyebbülten kommentálták az ítéletet: a Press címe szerint „Rosszabb is lehetett volna”, és az UEFA „megkegyelmezett” a szerbeknek. „Kaptunk egy utolsó esélyt” – írta a Blic, míg a Politika úgy fogalmazott: „Jól jöttünk ki az ügyből”.
Legfrissebb hírek

Videó: negyven éve is 2–0-val kedzte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
6 perce

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
9 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
25 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
32 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
50 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
54 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik