Hiányzott az átütőerő az Ibra nélküli svédekből

2010.11.17. 22:34
null
Göteborgban csak küzdelem volt, gól nem (Fotó: Action Images)
Címkék
A német válogatott nem túl eseménydús felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott Göteborgban a sérült Zlatan Ibrahimovic nélkül felálló svédek ellen.

A németek elleni felkészülési meccsen a svédek kis túlzással már akkor lemondtak a győzelemről, amikor Erik Hamrén szövetségi kapitány két napja bejelentette, nem akar kockáztatni, így nem küldi pályára a kisebb sérüléssel bajlódó Zlatan Ibrahimovicot.

A magyar válogatottal azonos Eb-selejtezőcsoportban szereplő svédek két helyzetig eljutottak ugyan, de Pontus Werbloom fölé lőtt, a 40. percben pedig Dzsudzsák Balázs eindhoveni csapattársa, Ola Toivonen került tiszta lövőhelyzetbe a bal oldalon, de felpattant előtte a labda, így nem találta jól el. A PSV támadója a második félidőben is hasonlóan járt, akkor az ötösről lőhetett volna, de az utolsó pillanatban az egyik vendégvédő elkanalazta előle a labdát.

A svédek támadójátékából hiányzott az átütőerő, de a németek sem erőltették meg magukat. Igaz, a meccs egyik legszebb jelenetsora így is a Nationalelfhez fűződött: a 45. percben Bastian Schweinsteiger remek indításával Sami Khedira lépett ki a bal oldalon, és leheletfinom mozdulattal, jobb lábbal nem sokkal a bal kapufa mellé emelt.

Ezenkívül még említést érdemel, hogy a vendégeknél ezen a meccsen debütált a válogatottban Lewis Holtby, Szalai Ádám mainzi csapattársa, ugyancsak most mutatkozott be a nemzeti csapatban a Holtby helyett csereként beálló szintén mainzi André Schürrle és a dortmundi Marcel Schmelzer is.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SVÉDORSZÁG–NÉMETORSZÁG 0–0
Göteborg, V: Carballo (spanyol)
SVÉDORSZÁG: Isaksson – Lustig (Safari, 69.), Granqvist, Majstorovic, Wendt - Wernbloom (Elm, 75.) , A. Svensson – Larsson, Källström (Gerndt, 88.), Wilhelmsson – Toivonen (Berg, 69.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
NÉMETORSZÁG: Adler – Boateng (Beck, a szünetben), Westermann, Hummels, Schmelzer – Khedira (Kroos, 59.), Schweinsteiger (Cacau, 60.), Marin (Träsch, 60.), Holtby (Schürrle, 78.), Grosskreutz (Götze, 78.)– Gomez. Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Sárga lap: Källström (50.)

 

 

Legfrissebb hírek

Serena Williams: Mindennél jobban élveztem a pillanatot

Tenisz
10 perce

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
21 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
23 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
24 perce

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
29 perce

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
42 perce

Vb 2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
49 perce

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik