Eb 2016: jó hír! Az eredeti magyar válogatott lesz a PES-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.24. 12:11
A PlayON Magyarország Kft., a Konami Digital Entertainment, így többek között a Pro Evolution Soccer 2016 és az ehhez tartozó Euro 2016 játékszoftverek hivatalos magyarországi forgalmazója a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében jelezte, hogy a játékban a magyar válogatott játékosai is eredeti nevükön, a róluk mintázott arcokkal szerepelnek majd.

„A Konami Digital Entertainment hivatalos bejelentése szerint a 15 teljesen licencelt csapat mellett az Európa-bajnokság további kilenc résztvevője is az eredeti játékosokról mintázott arcokkal, képességekkel és valódi nevekkel fog szerepelni a videojátékban.„A Konami Digital Entertainment hivatalos bejelentése szerint a 15 teljesen licencelt csapat mellett az Európa-bajnokság további kilenc résztvevője is az eredeti játékosokról mintázott arcokkal, képességekkel és valódi nevekkel fog szerepelni a videojátékban.

Az említett kilenc csapatnál, köztük a magyar válogatott esetében is, a különbség a mezeken lesz felfedezhető, melyek ugyan színvilágban hasonlóak lesznek, azonban az emblémák és támogatói jelzések tekintetében eltérhetnek a hivatalos mezektől” – olvasható a közleményben.

Ez azt jelenti, hogy a korábbi hírünkkel ellentétben nem fiktív nevű futballistákkal kell játszanunk, ha a magyar válogatottat irányítjuk.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ TATABÁNYA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
2025.03.10. 09:27

Amikor Cristiano Ronaldo remegett az ikszért Magyarország ellen – íme, a 2016-os Eb legjobb meccse!

Képes Sport
2024.06.02. 13:31

Evezős Eb nyereményjáték, játékszabály

Egyéb egyéni
2024.04.15. 10:48
Ezek is érdekelhetik