Eb-felkészülés: sikeres cseh főpróba Albánia ellen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 22:17
null
A csehek győztes meccs után utazhatnak az Eb-re (Fotó: AFP)
Csehország 3–1-re legyőzte Albániát a labdarúgó Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén, azaz sikeres főpróbával hangolt a skótok, a horvátok és az angolok ellen. A spanyolok végül az U21-es válogatottjukkal álltak ki Litvánia ellen, és így is simán nyertek...

 

 

A csehek nagy elánnal vetették játékba magukat. Jaroslav Silhavy együttese múlt héten 4–0-ra kikapott Olaszországtól, így volt mit korrigálnia az Európa-bajnokság rajtja előtt.

Az önbizalom-növelő siker össze is jött, még ha – különösen az első félidőben – meg is kellett szenvedjen ezért a cseh csapat. A házigazda a második nagy helyzetét kihasználva a 18. percben szerezte meg a vezetést, Lukas Masopust beadása után Patrick Schick lőtte ki a kapu bal oldalát (1–0). Néhány perccel később Masopust maga is a kapuba találhatott volna, ám a lövése célt tévesztett. Nem úgy a 42. percben Sokol Cikalleshi, aki remekül lőtte ki a bal felsőt – szinte helyzet nélkül egyenlítettek az albánok (1–1).

Fordulás után annak ellenére is a csehek akarata érvényesült jobban, hogy a vendégek jóval bátrabban próbálkoztak, kísérleteztek a gólszerzéssel. A A 62. percben Schick helyzeténél Gentian Selmani még megmentette a második kapott góltól együttesét, ám a 68. minutumban Masopust lövésével szemben már tehetetlen volt (2–1). A hajrában mégOndrej Celustka fejelt a vendégkapuba, kialakítva a 3–1-es végeredményt.

Eredetileg Európa-bajnoki felkészülési mérkőzést játszott volna Spanyolország is ezen az estén, ám Sergio Busquets pozitív koronavírustesztje miatt a csapat óvatosságból karanténba vonult. Az Eb-keret helyett végül az U21-es válogatott fogadta Leganésben a litvánokat. Az eredmény az eredeti forgatókönyv esetében sem alakulhatott volna nagyon másként: a néhány napja még a magyar-szlovák rendezésű U21-es Eb-n szereplő spanyol gárda 4–0-ra nyert.

EB 2020, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
CSEHORSZÁG–ALBÁNIA 3–1
Prága. V:
Kralovic
CSEHORSZÁG: Vaclík – Coufal, Celustka, Kalas, Boril – Král (Holes, 64.), Soucek – Masopust (Pesek, 74), Darida (Barák, 74.), Jankto (Hlozek, 64.) – Schick (Pekhart, 64.). Szövetségi kapitány: Jaroslav Silhavy
ALBÁNIA: Selmani – Ismajli, Djimsiti, Kumbulla – Veseli (Doka, 71.), Abrashi (Laci, 81.), Bare, Kallaku (Cekici, 54.), Trashi (Lenjani, 71.) – Manaj (Balaj, 81.), Cikalleshi (Seferi, 81.). Szövetségi kapitány: Edoardo Reja.
G: Schick (18.), Masopust (68.), Celustka (89.), ill. Cikalleshi (42.)

Spanyolország U21–Litvánia 4–0 (Guillamón 3., Brahim Díaz 24., Juan Miranda 54., Puado 73.)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik