Románia: Piturca „máshová vinné” a válogatott meccseit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.15. 13:59
Címkék
Victor Piturca szövetségi kapitány szerint át kellene gondolni, hogy a magyarokkal azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő román labdarúgó-válogatott Bukaresten kívül játssza mérkőzéseit, mivel szerdán, a belgák elleni barátságos találkozón, az 55 600 férőhelyes fővárosi stadionban mindössze hatezer néző volt kíváncsi a nemzeti csapatra.

„Nagyon csalódott vagyok, mindössze néhány ezer néző volt, miközben mi telt házra számítottunk egy ilyen kaliberű válogatott ellen" – nyilatkozta a 2–1-re megnyert találkozót követően a szakember, aki szerint hasonló nem fordulhatott volna elő például Ploiesti városában.

„Át kell gondolnunk, hol játsszuk a következő hazai meccsünket" – tette hozzá a tréner.

A román válogatott soron következő hazai tétmérkőzését éppen a magyarok ellen vívja, igaz, csak jövő szeptemberben, ugyanis a sorozat márciusi játéknapjain előbb Magyarországra, majd Hollandiába látogat.

Legfrissebb hírek

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
26 perce

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
35 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
47 perce

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
1 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
2 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik