FIFA: három afrikai válogatott ellen is eljárást folytatnak

Vágólapra másolva!
2013.06.17. 15:32
Togo, Etiópia és Egyenlitői-Guinea labdarúgó-válogatottja ellen is fegyelmi eljárást folytat a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), mivel a gyanú szerint jogosulatlanul szerepeltettek játékosokat a világbajnoki selejtezőn.
A FIFA közleménye szerint az Afrikában a vb-selejtezők A-csoportját vezető etióp csapatban június 8-án, Botswana ellen (2–1) játszott engedély nélkül egy futballista. Hasonló okból eljárás folyik Togo Kamerun (2–0) és Egyenlítői-Guinea Zöld-foki-szigetek (4–3) elleni mérkőzése kapcsán.A FIFA jelezte, az Egyenlítői-Guinea–Zöld-foki-szigetek találkozó ügyében már meg is született az elsőfokú döntés. A szövetség nem közölte határozatának tartalmát, ám jelezte, hogy a guineaiak fellebbezést nyújtottak be ellene.A mostani selejtezősorozat korábbi szakaszában a FIFA már büntetett játékos jogosulatlan szerepeltetéséért: Szudán a Zambia, Gabon pedig a Nigéria elleni mérkőzését veszítette el utólag 3–0-ra.Szudán 2–0-ra verte meg Zambiát, ám a találkozó második gólját szerző Szaif Eldin Ali Idrisz jogosulatlan pályára lépése miatt a mérkőzést Zambia javára írták jóvá. Gabont a Nigéria ellen elért 0–0-s összecsapást követően büntették meg. A FIFA döntése szerint Charly Moussono nem játszhatott volna gaboni színekben, mivel a 2006-os strandlabdarúgó-világbajnokságon kameruniként szerepelt.
Legfrissebb hírek

Vb 2026: a leghűségesebb szurkolók 60 dollárért is kaphatnak jegyet

Foci vb 2026
2025.12.17. 09:45

Szoboszlai Dominiknál Arne Slot nyert volna a legjobb edző, Alisson Becker a legjobb kapus kategóriában a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.17. 09:28

Szoboszlai Dominiknál Szalah, Marco Rossinál Yamal nyert volna a FIFA-szavazáson

Minden más foci
2025.12.16. 21:40

Az Aranylabda megnyerése után a FIFA-nál is az év legjobbja lett Ousmane Dembélé

Minden más foci
2025.12.16. 18:54

FIFA The Best-gála: fair play díjat kapott az életmentő csapatorvos

Minden más foci
2025.12.16. 12:07

Kedden tartja meg online gáláját a FIFA, átadják a Puskás-díjat is

Minden más foci
2025.12.14. 23:54

Fischer Mór, a béke sportnagykövete

Népsport
2025.12.14. 10:58

Elkezdődött a jegyértékesítés harmadik szakasza a 2026-os vb-re

Foci vb 2026
2025.12.11. 21:07
Ezek is érdekelhetik