Konf. Kupa: már halálos áldozata is van a tüntetéseknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 07:27
A hivatalos szervek megerősítették, hogy halálos áldozatot is követelt a Brazíliában a Konföderációs Kupa alatt megkezdődött tüntetéssorozat.

Belo Horizontében szerdán, a brazil–uruguayi elődöntő napján tízezrek vonultak az utcára, hogy ismételten nemtetszésüket fejezzék ki a vb- és olimpiarendezéssel, illetve a kormány intézkedéseivel szemben, és a rendőrség közlése szerint húszan megsebesültek, harminc embert pedig őrizetbe vettek az összecsapások során.

A halálos áldozat egy 21 éves férfi, aki a Mineirao Stadion közelében lévő egyik felüljáróról leesve szenvedett fejsérüléseket, és nem élte túl a balesetet. A hivatalos szervek tájékoztatása szerint a felüljáróról többen is leestek, miközben az 50 ezresre tehető tömeg átvonult rajta, ám ezen kívül életveszélyes sérülés nem történt.

brazil–uruguayi elődöntő napján tízezrek vonultak az utcára, hogy ismételten nemtetszésüket fejezzék ki a vb- és olimpiarendezéssel, illetve a kormány intézkedéseivel szemben, és a rendőrség közlése szerint húszan megsebesültek, harminc embert pedig őrizetbe vettek az összecsapások során.

A halálos áldozat egy 21 éves férfi, aki a Mineirao Stadion közelében lévő egyik felüljáróról leesve szenvedett fejsérüléseket, és nem élte túl a balesetet. A hivatalos szervek tájékoztatása szerint a felüljáróról többen is leestek, miközben az 50 ezresre tehető tömeg átvonult rajta, ám ezen kívül életveszélyes sérülés nem történt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
18 perce

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
2026.01.16. 14:00

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07
Ezek is érdekelhetik