Messi nélkül tértek haza, de a foghíjas argentin delegációt is vörös szőnyeg fogadta

Előre lehetett tudni, hogy a hivatalos delegációval csak tizenöt labdarúgó tér haza, és nem lesz köztük például a Spanyolország elleni, 1–0-ra elveszített döntőben kiállított Enzo Fernández, valamint Rodrigo De Paul, Lautaro Martínez, Julián Álvarez és Giuliano Simeone, továbbá a legnagyobb név, Lionel Messi sem.
Ez az információ némiképp csökkentette az érdeklődést, de a hűvös, szeles, esős argentínai téli estén – a döntőt kísérő kisebb zavargások és letartóztatások után egy nappal – így is felsorakoztak több ezren az utak mentén, és tiszteletükre a labdarúgók meg is jelentek a motoros rendőrök kíséretében érkező buszuk nyitott felső emeletén. Előzőleg a repülőtér egy fedett csarnokában vörös szőnyeg és katonazenekar várta a küldöttséget.
Bár a részletek még nem ismertek, Javier Milei, Argentína elnöke bejelentette: a szövetséggel egyeztetendő időpontban munkaszüneti napot tartanak majd, hogy méltóképpen megünnepeljék a világbajnokságon döntőbe jutó válogatottat.
„Mindenképpen ünnepelni fogunk! – ezt egy 36 éves háziasszony, Marga Ledezma jelentette ki az utca emberének véleményére kíváncsi argentin médiának. S hogy a nemzetközi sajtó kikelt az argentinok játékstílusa miatt? – Azért támadnak minket, mert megmutattuk, mi igenis tudjuk, milyen szenvedni. Elestünk, felkeltünk, elestünk, megint felkeltünk, és sohasem adtuk fel.” Egy másik hang az ünneplők soraiból: „A válogatott egyesítette az egész országot, amiért hálával tartozunk. Ezért ha esik, ha fúj, mi mindig ott leszünk a csapat mögött, Messinek pedig köszönjük mindazt, amit adott nekünk” – fogalmazott Leonardo Barrientos.
A csapatkapitány Messiről annyit tudni, hogy kedden magánrepülőgépen érkezik Miamiból szülővárosába, Rosarióba, igyekszik majd kerülni a nyilvános szerepléseket, mert rövid vakációjának fő célja beteg édesapjának meglátogatása.
Eközben az argentin sajtó nem hagyja szó nélkül a csapat – különösen a fináléban mutatott – játékstílusát, továbbá az argentin futballisták lefújás utáni viselkedését ért európai kritikákat.
A Todo Noticias „Európának nem elég a győzelem; úgy döntött, hogy meg is alázza Argentínát és Messit” című cikkében úgy fogalmaz: „Kiderült, hogy a közelmúltig különleges sportemberként és a labdával varázsolni képes futballsztárként ünnepelt Messi alig több, mint egy bandavezér, aki az alá tartozó sötét figurákkal arra szövetkezett, hogy elhomályosítsa és bemocskolja azt, amit korábban elért: a 2022-es világbajnoki címet és az idei világbajnoki ezüstérmet. Ezeket a sikereket Európa vagy nem látja, vagy nem akarja látni. Az ilyesfajta vakság rossz dolog.”
A portál szerint az eredményhirdetéskor az argentin futballisták valóban nem viszonozták a díszsorfalat a spanyoloknak, később viszont azért fordítottak hátat az ünneplő ellenfélnek, mert a saját szurkolóikra figyeltek; úgy érezték, rosszabb lett volna, ha a nekik drukkoló ezreknek fordítanak hátat. „Hiba volt? Lehet” – ismeri el a cikkíró, de szerinte ezt még mindig „egy világ választja el azoktól a sértésekről, hamis vádaktól, támadásoktól és a lekicsinyléstől”, amivel az európai sajtó, különösen a spanyol és a francia illeti Lionel Scaloni csapatát. Amely mellesleg négy évvel ezelőtt Katarban nem kapta meg a kellő tiszteletet a franciáktól – teszi hozzá a cikk.







