Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

„Hogy milyen a versenyszellem ennyi idősen? Nem tudok úgy, és annyit sportolni, amennyit szeretnék, pedig nem vagyok lusta, sokszor hiányzik a mozgás. Amikor tehetem és az időjárás engedi, kerékpárral közlekedem. Ha néha elhúz mellettem valaki, akkor jól bepipulok, és addig hajtok, amíg vissza nem előzöm. Látja, ennyi megmaradt a győzni akarásból.”

Abból sohasem volt hiány a bevezetőben idézett Ladányi Balázsban, aki 2026. január 6-án tölti be az ötvenedik életévét. Valójában az egész korosztálya sikerre éhesen harcolta, dolgozta végig a pályafutását, nevezhetjük az 1975–1976-os születésű hokisok csoportját aranygenerációnak is, hiszen a második világháború után olyan sikert, mint az erre a korosztályra épülő magyar válogatott, senki addig nem ért el.

Ladányi Balázs pedig kiemelkedő alakja volt ennek a társaságnak, ha valakinek a nevével fémjelezték azt a csapatot, akkor az övé volt, vagy éppen Ocskay Gáboré, illetve Palkovics Krisztiáné. Ladányi a dunaújvárosi vonulatot képviselte a válogatottban, Szélig Viktorral, Tokaji Viktorral, Erdősi Péterrel, Orsó Lászlóval, vagy éppen kicsit később Peterdi Imrével, ők mind Kercsó Árpád neveltjei. A legendás erdélyi tréner nevét nem szabad nem kiemelni, ő volt az, aki lerakta a minőségi dunaújvárosi hoki alapjait, és a munkája nélkül nem kapott volna a magyar jégkorong olyan klasszisokat, mint Ladányi volt.

Kercsó Árpád mindenre megtanította a gyerekeket, remekül koriztak, lőttek, cseleztek, passzoltak, a mentálisan gyengébbek lemorzsolódtak, az erősek már tinédzserként villogtak az ob I-ben és a válogatottban is. Persze tehetségből kinek több, másoknak kevesebb jutott. Ladányi Balázs mindent megtanult még mostoha körülmények között, nyitott pályán tréningezve Kercsótól, de ő olyat tudott, amit mások nem: ösztönös zseni volt. Hanyag elegancia jellemezte, finomtechnikája kiemelkedőnek számított, úgy látott a pályán, ahogy nagyon kevesek, és ütemben, oda is passzolta a korongot, ahova kellett. Lövőtechnikája is pazar volt, kapást bombaerősen küldte kapura, de kedvenc szöge a bal oldalon, az alapvonal közelében volt, emberelőnyben gyakran lepte meg pimasz lövéssel a kapusokat éles szögből.

Nem csoda, hogy a Dunaferr csapatával már húszévesen bajnok lett, a legendás BS-ben lökték le a dunaújvárosiak a Ferencvárost a trónról. Nevelőegyesülete színeiben 2002-ig még három bajnoki címet nyert, aztán elfogyott a pénz, Ladányi 2005-ben Újpestre került, ahol szorongatták ugyan az Alba Volánt, de a csúcsra nem értek fel.

Érdekesség, hogy a balszélső Franciaországban a Brianconban, Olaszországban a Bolzanóban is légióskodott – mindkét helyen több pontot szerzett, mint ahány meccsen pályára lépett. A két állomáshely között aztán az ősi ellenfélből imádott játékos lett Fehérváron, Ladányi 2009 és 2013 között átvette a vezérszerepet az elhunyt Ocskay Gábor után és kék-fehérben 188 meccsen 191 pontot termelt. Pályafutása Debrecenben zárult 2015-ben, majd rögtön el is kezdte az edzői karrierjét, dolgozott a Vasasnál, a Győri ETO-nál, a magyar U20-as és U19-es válogatottaknál többször is, jelenleg a BJAHC húszéveseit vezeti. 2022-ben elege lett a hokiból a balul elsült győri idénye után, és fél évre Hollandiába költözött, ahol nádtetős házak építésénél melózott, de szerencsére visszatalált a magyar jégkorongsportba.

Válogatott szinten karrierje csúcsa egyértelműen a 2008-as divízió I-es szapporói világbajnokság volt, amelyen öt meccsen két gólt lőtt és hét gólpasszt adott, elképesztő formában játszott. Egy évvel később Svájcban, az elitben is letette a névjegyét, hat meccsen három gólpassz fűződött a nevéhez.

„Így visszagondolva, tényleg nagyon gyorsan lepörgött ez az ötven év – mondta lapunknak Ladányi Balázs. – Amikor az ember aktív és játszik, nem is veszi annyira észre, csak most, amikor egy kerek számhoz érünk. Jól érzem magam, mindig imádtam fiatalokkal foglalkozni. Nem könnyű feladat, teljesen mások, mint mi voltunk, de meg kell valahogy érteni őket, meg kell találni velük a közös hangot. A legfontosabb, hogy elérjük, hogy a tehetséges, de kevésbé motivált játékosok is higgyék el, kemény meló nélkül ez nem megy, és sajnos ez néha a legnehezebb manapság. Kíváncsian várom, mit hoz a jövő, de bízom benne, a jégkorong mindig az életem meghatározó része marad.”