Kajak-kenu: megérkezett Wellandba az ifi és U23-as csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 19:56
Megérkezett az ifjúsági és U23-as magyar kajak-kenu válogatott a kanadai Wellandban megrendezésre kerülő világbajnokságra. Az augusztus 1. és 4. között zajló versenyre 52 fős magyar delegáció utazott el.



Hosszú és majdnem zökkenőmentes (Noé Zsombor csomagja lábtámaszával és az ülésével együtt elkallódott valahol) utazás után megérkezett Wellandba, a korosztályos világbajnokság helyszínére a magyar ifjúsági és U23-as válogatott. A csapatot népes magyar kolónia fogadta a repülőtéren, és fiataljaink helyi szurkolói elmondták: a pályán is kint lesznek, vagyis biztatásban nem lesz hiány a kanadai viadalon.


Versenyzőink már az első napon kimentek a pályára, délelőtt az edzők és a versenyzők lázasan rakták össze, állították be a bérelt hajókat, majd le is tesztelték a Niagara vízesés közelében található 100 méter széles pályát.


„Számunkra Szeged a megszokott színvonal, az etalon, itt Wellandban kicsit kezdetlegesek a körülmények – mesélte Hüttner Csaba ifjúsági kapitány. – A céltorony egy hete készült el, a hajótartó állványokat most eszkábálják össze, sátrak vannak a pálya szélén, vagyis ha leesik az eső, sárban fogunk dagonyázni. És hogy milyen a pálya? Nincs felevező sáv, és egy jobbos oldalszél irreális eredményeket szülhet majd. De ezek részletkérdések, a lényeg, hogy itt vagyunk, nagyon erős csapattal érkeztünk és szinte minden versenyszámban éremeséllyel számolhatunk.”

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik