Kajak-kenu: egy hét múlva lehet végleges az Eb-csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.19. 12:22
Jövő hétfőn hagyhatja jóvá a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége a július 14–16-án Plovdivban sorra kerülő Európa-bajnokságon induló magyar válogatott összetételét.

Erről Hüttner Csaba szövetségi kapitány beszélt az M1-nek hétfő reggel, a vasárnap zárult első Eb- és világbajnoki válogató másnapján.

„Aki a múlt hétvégi szegedi versenyen egyesben vagy párosban győzött, az mindenképpen utazó, és a csapathajók összeállítása is egyértelműnek tűnik, bár a férfiaknál még van kérdőjel” – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy a fejében már összeállt a csapat, amelyet majd a sportszakmai bizottságnak és az elnökségnek kell jóváhagynia.

Lucz Dóra két olimpiai számban is a dobogón végzett a válogatóversenyen, 200 méter egyesben nyert a négyszeres világbajnok Vad Ninettát, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinát megelőzve, 500-on pedig második lett Takács Tamara mögött.

„Előny és hátrány is, hogy itthon ilyen nagy nevekkel lehet együtt versenyezni – mondta az UTE 22 éves kajakosa. – Egyrészt nehéz kijutni a világversenyekre, másrészt viszont nagyon sokat lehet tanulni a rutinosabb versenyzőktől.”

A fiatal sportoló elárulta: Fischer Miklós személyében négy éve sportpszichológus is segíti a felkészülését.

Hüttner Csaba hangsúlyozta, a plovdivi Eb is csak egy teszt lesz, felmérhetik, hogy hogyan állnak a nemzetközi mezőnyben, de az év fő versenye a csehországi Racicében augusztus 24. és 27. között sorra kerülő világbajnokság lesz.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik