Gyász: emberség és tisztesség – eltemették Wichmann Tamást

A gyászszertartásra érkezőket kivetítőn Wichmann az 1971-es belgrádi vb-n tízezer méteren egyesben aratott győzelmének képkockái fogadták Knézy Jenő tolmácsolásában, majd felcsendült Louis Armstrong 1967-es örökzöld slágere, a What a wonderful world – és valóban csodálatos világ volt, Wichmann ebben az esztendőben szerezte meg élete első Eb-aranyérmét. Az elhunytat számos idősebb és fiatal kísérte utolsó útjára kenulapáttal a kezében, amelyet aztán a legendás sportoló emlékének adózva a magasba emeltek.

A január 16-i Év Sportolója Gálán a a MOB és a Magyar Sportújságíró Szövetség újdonsült életmű-díjasaként Wichmann Tamás állt a Nemzeti Színház színpadán, kezében a díjazottnak járó kerámiaalkotással. Már tudtuk, hogy nagyon beteg, mégis óriási szomorúsággal állapíthatta meg egy ország, hogy az egykor dalia testbe már belemart a halál. Az egykori kiváló sportoló megragadta az alkalmat, az olimpiára készülő valamennyi sportolónak és edzőnek kívánt kitartást, szerencsét és „olyan hazafiságot, amivel mindenkinek kell rendelkeznie”. Nem sokkal korábban, a róla bemutatott film, a Magyar lapát Uránia mozibeli bemutatóján pedig elmondta, szeretné megélni a tokiói olimpia magyar sikerereit. Ez nem adatik meg neki, nem sokkal 72. születésnapja után, február 12-én itt hagyott bennünket.

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár búcsúztatójában a magyar sport egyik legszerethetőbb egyéniségeként jellemezte Wichmann Tamást, aki „nemcsak a sportolóközösségnek, hanem minden magyarnak irányt mutatott”. A vízen elért teljesítményével pedig azt bizonyította be, hogy nem létezik lehetetlen. Az államtitkár asszony ezt követően hivatkozott az életműdíj átvétele során az ünnepelt szájából elhangzottakra.

Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke egy személyes emlékét idézte fel 1979-ből, az 1980-as olimpiára készülő sportolók a Fővárosi Nagycirkuszban léptek fel, a kenus bűvészkedéssel varázsolta el a közönség soraiban az akkor nyolcéves kis srácot. Deutsch Péter, az MTK ügyvezetője kifejtette, Tamás jelentette a kék-fehéreknek a biztonságot, nemcsak a testalkatával, hanem habitusával is támaszt adott. „Az emberség és a tisztesség az ő öröksége.”

Az emlékezés virágai között felfedezhettük a nagy ellenfél, a jó barát, a betegsége miatt otthon maradó Ivan Patzaichin koszorúját is, a négyszeres olimpiai bajnok magyar és román nyelven így búcsúzott: „Nyugodjál békében! Barátod, Ivan Patzaichin”

A legmeghatóbban Vaskuti István emlékezett az elhunytra. Elmondta: „A fiatalabb generáció képviselői közül nélküle sokan nem lehettek volna azok, akik lettek.” Az 1980-as olimpián kenu kettesben Foltán Lászlóval olimpiai bajnok kenus Wichmann sportágra gyakorolt hatásáról is beszélt, majd elcsukó hangon hozzátette: „A sors nem adta meg neki az olimpiai győzelmet.” Megemlékezését így zárta: „Szent Jupát tolja meg kenud farát.”

Vaskuti a sírnál a sportág szokásai szerint egy kenulapátot tört el, majd a koporsóra helyezte – ahogyan azt Wichmann Tamás tette a 2008-ban elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György temetésén. A szertartás a Himnusz eléneklésével fejeződött be.

Wichmann Tamás a tisztelők és a magyar sport halhatatlanjainak szomorú tekintetétől kísérve átlapátolt a túlpartra. Fülünkbe csengtek Knézy Jenő a belgrádi verseny során elhangzott szavai: „Gyerünk, öreg!”