Kajak-kenu: Hadvina Dóra bátran állítja, erős a női kajak négyes

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2023.08.17. 07:37
null
Hadvina Dóra nem hiszi, hogy a vb mentálisan nagyobb kihívást jelentene, mint egy hazai válogatóverseny (Fotó: Új Néplap/Mészáros János)
A Szolnoki Kajak-kenu Klub női kajak négyesben olimpiai bajnok versenyzője úgy gondolja, alulteljesített a tavaszi válogatóversenyek során, ezért örül, hogy mégis helyet kapott a világbajnokságra utazó keretben.

 

Két éve Tokióban láthattuk legutóbb nemzetközi versenyen Hadvina Dórát, Csipes Tamarával, Kozák Danutával és Kárász Annával a K–4 500 méteres egység tagjaként olimpiai bajnok lett.

Mennyi minden változott azóta! Kezdésként a Szolnoki Kajak-kenu Klub versenyzője neve, hiszen Japánban még Bodonyi Dóraként állt rajthoz, a 2021-es szeptemberi világbajnokságot – a már az olimpiai futamok alatt is lappangó – betegség miatt nem vállalhatta. A négyes tagjai teljes egészében kihagyták a 2022-es versenyszezont, Csipes és az azóta visszavonuló Kárász pihenésre hivatkozva, Kozák megműttette a könyökét, a 2020-ban edzőjéhez, Hadvina Gergelyhez feleségül menő Dóra pedig bejelentette, párjával gyermeket várnak, a kislány 2022 augusztusában érkezett meg.

Az idei visszatérés közel sem úgy sikerült, ahogy Hadvina Dóra szerette volna: bár az első válogatóversenyen Rendessy Eszterrel párosban nyert 500 méteren, a női kajakosoknak ez nem számított bele az elbírálásba, így a Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara és a világbajnoki induló Fojt Sára, Pupp Noémi kettős sem indult, egyéniben pedig nyolcadik lett Szegeden. A szolnoki – a hölgyeknek mérvadó – második felvonáson egyesben ötödik, párosban éppen a fentebb említett egységek mögött harmadik helyre futotta az erejéből. Így az Európai Játékokra nem is utazhatott.

Viszont mivel az augusztus 23. és 27. közötti világbajnokságon osztják a párizsi olimpiai kvótákat, egyértelmű volt, a krakkói névsoron változtatni kell, hiszen Gazsó triplázott (K–1, K–2 és K–4 500 m), Csipes duplázott (K–2 és K–4 500 m) Lengyelországban. A női kajakban elérhető hat ötkarikás indulási jogot ugyanennyi különböző versenyzővel érheti el a válogatott, másként nem jön ki a matek. A helyzet megoldásaként a szövetségi kapitány, Hüttner Csaba a négyesből Fojtot és Puppot emelte ki, ők megkapták a párost, a helyükre került a négyesbe Rendessy és Hadvina.

„Nagyon hálás vagyok Hüttner Csabának a bizalmáért. A tavaszi válogatóversenyeken nem úgy teljesítettem, ahogy azt vártam magamtól, vagy ahogy sokan várták tőlem. Nem hoztam ki magamból ugyanazt a szintet, mint az edzéseken, de »rendet raktam a fejemben«, ezt az akadályt leküzdöttem. Nem hiszem, hogy a világbajnokság mentálisan nagyobb kihívást jelentene, mint egy hazai válogatóverseny – állította Hadvina a Nemzeti Sportnak. – Örülök a lehetőségnek, jó formába kerültem a nyár folyamán, egyéniben is jó időeredménnyel teljesítek, és a négyesben is megtaláltam a helyemet.”     

Az olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok kajakos hozzátette, kislánya születése óta még mindig előfordulnak hullámvölgyek, de már nem olyan gyakorisággal, mint eleinte. Saját bevallása szerint jobb napjain megközelíti a tokiói olimpián látott állapotát, az pedig külön öröm volt neki, hogy Szolnokon készültek, hiszen ott lakik, megkönnyítette a helyzetét, hogy nem kellett kislányát „A-ból B-be rángatnia”.

A két hónapos felkészülés egésze alatt élveztem a közös munkát Tamival, Esztivel és Dorkával, mindenki a helyére került, bizakodó vagyok – folytatta a szolnoki klasszis. – Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni vagy terhet rakni bárki vállára, ráadásul nemzetközi versenyen két éve nem vettem részt, de azt bátran állíthatom, ez egy jó egység.”

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik