Gyász: elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

2026.01.05. 14:06
null
Dudás Miklós (1991-2026)
Mindössze 34 éves korában meghalt Dudás Miklós, világbajnok kajakozó – számolt be róla egybehangzóan hétfőn délután a Borsonline és az Index.

Az egykori sportoló halálhíréről hétfőn délután a Borsonline számolt be. Mint közölték, biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt. Az Index pedig arról írt, hogy Dudás az otthonában hunyt el. 

Az Index megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az alábbi tájékoztatást adta: „Tájékoztatjuk, hogy egy XVIII. kerületi lakásban 2026. január 5-én 11 óra 22 perc körül holtan találtak egy 34 éves férfit. A helyszínen a Budapesti Rendőr-Főkapitányság megkezdte a szemlét és a körülmények tisztázását.”

Dudás Miklós Csepelen kezdett kajakozni, első nagyobb sikerét a 2008-as a szegedi ifjúsági Európa-bajnokságon érte el, K–2 500 méteren bronzérmet szerzett. Egy évvel később már korosztályos világbajnoki címet ünnepelt, K–1 és K–4 500 méteren állt a dobogó felső fokára, 1000 méteren ezüstérmes lett a négyessel. Óriási reménységnek számított, jól mutatja mindezt, hogy 2009-ben neki ítélték az év legjobb magyar juniorsportolója címet.

Nem kellett sokat várnia arra, hogy a felnőttválogatottban is bemutatkozzon, 2010-ben sprinterként kapott lehetőséget, a világbajnokságon a 4x200-as váltóval a negyedik helyen végzett.

A londoni olimpia előtt K–1 200 méteren mindkét válogatót megnyerve harcolta ki helyét az ötkarikás csapatban, a dobogótól sem járt messze, még utánpótláskorúként a hatodik helyen zárt a játékokon.

A 2013-as duisburgi vb-n a 200 méteres váltó tagjaként bronzérmes lett, a portugáliai Eb-n kajak egyes 500 méteren a második helyen végzett. Egy évvel később, Moszkvában megszerezte karrierje egyetlen világbajnoki címét: Hérics Dáviddal, Nádas Bencével és Tótka Sándorral váltóban ünnepelhetett aranyérmet.

Dudás Miklóssal szemben a 2016-os riói olimpia előtt indítottak eljárást, mert eltéréseket találtak a biológiai útlevelében, gyanúsan ingadozott a tesztoszteronszintje. A doppingvétségért 34 hónapos eltiltást kapott. Visszatérését követően, 2018-ban világ- és Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a négyes tagjaként. Visszavonulását 2021 januárjában jelentette be.

Az utóbbi években több televíziós műsorban is feltűnt. Szigligeti Ivettel két közös gyermeket neveltek. Dudás Miklós halálának okai egyelőre tisztázatlanok – a 24.hu megkeresésére a BFRK annyit közölt, hogy nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja.

Kajak-kenu
2026.01.05. 15:47

Nem vetődött fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja Dudás Miklós halálát illetően

Hétfőn holtan találták lakásában a világbajnok kajakozót.

 

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos közösségi felületén számolt be Dudás halálhíréről:

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
1 órája

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51