Az első 100-szorosok, 27. rész: Thorbjörn Svenssen – Anglia után Norvégiának lett először „századosa”

Az idei világbajnokság egyik legüdébb színfoltját jelentő, a nyolcaddöntőben Brazíliát elbúcsúztató Norvégia sohasem számított futballnagyhatalomnak, Erling Haalandék bejutása a nyolc közé a válogatott történetének legjobb eredménye. Világbajnokságon 1994-ig, Európa-bajnokságon 2000-ig nem is szerepelt a norvég csapat, így talán meglepő, hogy már 1961-ben volt 100-szoros válogatott labdarúgója Thorbjörn Svenssen személyében. Ez olyannyira korai, hogy az angol Billy Wright után (az ő 1959-es jubileumi meccsét sorozatunk 2. részében dolgoztuk fel) Svenssen érte el ezt a számot másodikként a futballtörténelemben, a mi Bozsik Józsefünket is megelőzte hét hónappal.

Thorbjörn Svenssen rendkívül megbízható belső védő volt, játékstílusára pedig könnyű következtetni a becenevéből: „Klippen”, vagyis „Szikla”. A hűsége is sziklaszilárd volt, mivel a teljes klubpályafutását – amely 1945 és 1966 között 22 idényen át tartott – egyetlen együttesben, szülővárosa csapatában, a Sandefjordban játszotta le. Jelentős trófeát nem nyert a klubban teljesített 237 hivatalos mérkőzése alatt, egyszer ezüstérmes volt a bajnokságban, kétszer (1957, 1959) Norvég Kupa-döntőt játszhatott, de mindkettőt elveszítette. Különös, de az egyesületében alig kétszer futballozott több meccsen, mint a nemzeti csapatban, amelyben 1947 és 1962 között 104-szer szerepelt. Szinte hihetetlen módon ebből 93-szor csapatkapitányként. Vb-n, Eb-n nem, olimpián viszont pályára lépett hazája válogatottjával, az Aranycsapat győzelmével végződő 1952-es helsinki játékokon, ám ez csupán egyetlen meccset jelentett a nyolcaddöntőben, amelyet a svédek simán megnyertek 4:1-re. A futball lényegében még amatőr sportág volt Norvégiában az ő idejében, így mellette más sportágakat is magas szinten űzött, köztük a bandyt, a gyorskorcsolyát és a síugrást.

Nem lehet mondani, hogy a norvég futballszövetség nem becsülte meg akkoriban a válogatott kulcsjátékosait. A Rogalands Avis újság cikke szerint Svenssen már a 25. válogatott meccsére (1951-ben) is kapott egy aranyharangot, az 50.-re 1954-ben rádiót, a 75.-re 1957-ben filmkamerát. Nem lehetett tovább fokozni: a 100. mérkőzésén a Norvég Labdarúgó-szövetség egy televíziókészülékkel ajándékozta meg.

A lap beszámolójából arra következtethetünk, talán soha sehol sem ünnepelték meg ilyen szépen egy ország első 100-szoros válogatott labdarúgóját: „Csaknem telt ház a stadionban, a Sandefjord fiúkórusa és a Bjölsen ifjúsági zenekar előadása gondoskodott a kiváló hangulatról, Jens Book-Jenssen kiválóan vezényelte a szurkolótábor énekét. Majd egy stílusos ünnepséget tartottak Thorbjörn Svenssen tiszteletére a kezdőrúgás előtt. A Norvég Labdarúgó-szövetség elnöke, Axel W. Floer köszöntötte a szövetség nevében a százszoros válogatottat, megajándékozta egy ezüsttányérral és egy hipermodern tv-készülékkel. A csapat játékosai nevében Arne Bakker (mint a második legtöbbszörös – 49-szeres – válogatott – a szerk.) köszönte meg a csapatkapitánynak a kitartását, és hogy ilyen sokat tett a norvég labdarúgásért.”     

Maga a mérkőzés már nem sikerült ilyen fényesen. Dániát fogadták a norvégok Oslóban az Északi bajnokság nevű sorozatban. Erről a már megszűnt szériáról azt kell tudni, hogy a négy nagy észak-európai ország (Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország) és olykor Izland részvételével zajló amolyan regionális bajnokság volt, amelyben mindenki játszott mindenkivel otthon és idegenben is, és általában évekig elhúzódott egy-egy kiírás. Az elsőt 1924 és 1928 között rendezték meg, és bár a népszerűsége az európai klubkupák és az Európa-bajnokság megszületése után jelentősen csökkent, még 2000–2001-ben is megtartották – utoljára. Svenssen jubileumi mérkőzése az 1960 és 1963 közötti kiírás része volt, a norvégok ötödik meccse. Két vereség (Dánia 0:3, Finnország 1:4) és két győzelem (Finnország 6:3, Svédország 3:1) után fogadták az Ullevaal Stadionban a dánokat – és sima 4:0-s vereséget szenvedtek. Tudósításában a Rogalands Avis azért szóvá tette, hogy bár a norvég védelem igencsak gyengélkedett, a csapatkapitányra ezen a találkozón sem lehetett panasz. A kapust viszont lehetett hibáztatni.      

„A kapuban Kjell Kaspersen bizonytalan játéka és helyezkedési hibái három gólt eredményeztek a dánoknak, és már a legelejétől pánikot okoztak a norvég védelemben. Kétszeresen is szégyellheti magát, mert ezzel tönkretette Thorbjörn Svenssen jubileumi mérkőzését. Thorbjörnt senki sem hibáztathatja, küzdött, tette a dolgát, korántsem tartozott a leggyengébb norvégok közé, még ha olykor ő is pánikba esett, látva, ahogy a dánok átrohannak a védelmen.”     

Svenssen ezt követően még négyszer viselte a címeres mezt, 1962. május 16-án Oslóban, a Hollandia elleni 2:1-es győzelemmel intett búcsút a nemzeti csapatnak. 38 éves és 24 napos volt, az addigi legidősebb norvég válogatott labdarúgó, azóta is csak hárman (Frode Johnsen, Gunnar Thoresen és Ronny Johnsen) játszottak nála korosabban a norvég csapatban.

Amikor 2011-ben, 86 éves korában agyvérzés következtében elhunyt, Per Ravn Omdal, a Norvég Labdarúgó-szövetség korábbi elnöke és az UEFA végrehajtó bizottságának volt tagja így méltatta: „Ő volt a norvég válogatott történetének egyik legjobb játékosa. Az 1950-es években Európa egyik legjobb középhátvédjeként tartották számon. Keményen, de sportszerűen játszott, és különösen jó volt a levegőben.”     

Negyvenegy évig nem volt újabb 100-szoros válogatottja Norvégiának, 1992-ben a Manchester Unitedből is ismert – későbbi Videoton-edző – Henning Berg ért el a mérföldkőhöz, és eddig csak a Liverpool BL-győztes védője, John Arne Riise érte utol a válogatottságok számában, újabb 20 év elteltével, 2012-ben.

(A következő részben: Ausztrália – Mark Schwarzer)     

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. augusztus 1-i lapszámában jelent meg.)