Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

– A tavaly új küldetéssel induló Erkel Színházban négy bemutató várta: A trón, az Elisabeth, az Apáca show és a Rebecca. Álomszerű kezdés?  
– Hálás vagyok az Erkel Színház vezetőjének, Szente Vajknak, hogy megtisztelt a bizalmával és szerződtetett. Végtelenül büszke vagyok rá, hogy egy professzionális csapat alapító társulati tagja lehetek. És ez nemcsak a színészekre, a közvetlen kollégákra vonatkozik, hanem az intézmény teljes hátterére. A fodrásztár, a kelléktár és a díszítők munkájára is, mert valamennyien száz százalékban nyújtják a legmagasabb színvonalú teljesítményt. Mindez nem kis mértékben könnyíti meg a mi, vagyis a színpadra lépők dolgát.

– Operett-musical szakon végzett, de 2009-ben Győrbe szerződve nem az első bemutatóban, a Csárdáskirálynőben kapott szerepet. Minden kezdet nehéz?  
– Egyszerű a válaszom: a szívemhez a prózai műfaj is ugyanolyan közel áll, mint a zenés. Sokszor énekeltem már részleteket a Csárdáskirálynőből, de érdekes módon kőszínházban még nem szerepeltem Kálmán Imre világhírű operettjében. Ami nem jelenti azt, hogy a jövőben nem kerülhet még sor erre. Győrben egyébként Eugene Ionesco darabjában, a Rinocéroszban debütáltam, majd néhány héttel később az Egri csillagokban már valódi musicalszerepben, Bornemissza Gergely alakjának megformálásával léphettem az igényes győri nagyérdemű elé. Tulajdonképpen ezt követően évente három-négy-öt bemutatóban vehettem részt a kisalföldi megyeszékhelyen, tehát lényegében zökkenőmentes bemutatkozást mondhatok magaménak.

– Mikor érzett rá, hogy teljesen elfogadják a nézők? Ha emlékeim nem csalnak, Woody Allen 2015-ben bemutatott Semmi pánik című vígjátékában már a felszabadult Fejszés Attilát láthatta a közönség…  
– Lehet, de az én olvasatomban ezt megelőzi a 2012-es Jekyll & Hyde, véleményem szerint ez a drámai musical volt az egyik legjelentősebb győri lehetőségem szerepformálásra, igazán szélsőséges karakter bemutatására. A musicalirodalom egyik legnehezebb férfiszerepe, őszintén hiszem, hogy akiben addig lehetett is kétség a képességeimet illetően, e főszereppel talán végérvényesen sikerült eloszlatni.

– Tizenhat évig tartozott a Győri Nemzeti Színház társulatához. Meghatározó időszak a karrierjében – hogy látszik ez a művész szemszögéből?  
– Sohasem fogom tagadni, hogy a szívem egy darabját, de talán annál is többet, a jelentős részét Győrben hagytam. Nagyszerű kollégákkal volt részem kitűnő előadásokban, a színésztársakat éppen úgy egy életre a szívembe zártam, mint ahogyan elhoztam és őrzöm magamban a közönség szeretetét.

– Főszerepek sokaságát játszhatta el, köztük három sportos darabban is helytállt. Sorolom a címeket: Aranycsapat, Aréna és Puskás, a musical. Milyen emlékeket ébresztenek?  
– Fenyő Miklós és Tasnádi István Aranycsapata a futballsikerre emlékezés összefüggésében mutatta meg az elmúlt ifjúság és szerelmek történetét. Ciceró mellékszerepében nem alkothattam világra szólót, de arra emlékszem, hogy a figurát dadogása, ügyetlensége, jószívűsége igazán szerethetővé tette. Hat év múlva, 2018-ban játszottuk Fenyő Miklós és Egressy Zoltán Arénáját, ebben Hideg Sanyiként másodosztályú futballistát alakítottam, kétballábasként is szimpatikus szereplőt. A Pala-Pala-Palatinusz és a Halló, Mancika! című dal igazán népszerű volt. A Puskás, a musical Szente Vajk rendezésében külön fejezetet érdemel, ezt Győrben öt évig játszottuk, de volt szerencsém az Erkelben is megszemélyesíteni Farkas Mihály honvédelmi minisztert. Történelmileg a legteljesebb mértékben negatív személyiség, mégis hálás szerepnek bizonyult. Talán azért, mert remekül el tudtam benne bújni, sokan nem is tudták az előadást látva, hogy ebben a nagysikerű musicalben én játszom azt a szerepet. A végén a tapsrendben nemegyszer nyomtam a tányérsapkámat a mögöttem helyezkedő angol szövetségi vezető fejébe…

–  …akit jó néhányszor e sorok írója alakított, így a fejemen a tányérsapkával vonultam ki a színpadról. De Fejszés Attilánál maradva, milyen az életben a kapcsolata a sporttal?  
– Az általános iskolában karatéztam, futballoztam, mostanában túrázom, úszom, kerékpározom, valamint a feltöltődéshez tartozónak érzem a sporthorgászatot és a motorozást is. Hat éve kezdtem el az Országos Kéktúrát, nemcsak a legismertebb, északi vonalát, hanem a másik két kék vonalat is, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát is. Büszkén jelenthetem ki, pillanatnyilag a mintegy 2550 kilométeres Kékkör hatvanöt százalékát sikerült abszolválnom. De ha már sport és feltöltődés: nem hagynak hidegen a nagy világesemények, az olimpiák és a labdarúgó világ- vagy Európa-bajnokságok küzdelmei sem. A nemrég véget érő világbajnokságon nagyon szerettem a nagyok dolgát megnehezítő kiscsapatok játékát, így a Zöld-foki szigetekét vagy éppen Kongóét. Alapvetően a jó focinak drukkoltam. A legjobb négy közé jutottakra tippelve három csapatot eltaláltam, csak éppen a győztes spanyolokat nem jósoltam a fináléba. Itthon ifjúkorom óta – téglási srácként – a debreceni Loki a csapatom, annak idején bérletem is volt az Oláh Gábor utcai stadionba: Ilea, Madar, Sándor Tamás… Micsoda csapat volt! Egyébként pedig csaknem lehettünk volna pályatársak is…

– Bocsánat, nem felvételiztem a színművészeti egyetemre…  
– Én viszont háromszor is – sikertelenül. A harmadik után elkezdtem sportújságírást tanulni a Komlósi Oktatási Stúdióban. Tanárom volt többek közt Komlósi Gábor, Vitray Tamás, Dobor Dezső, Hajdú B. István, van is papírom az egyéves képzés elvégzéséről. A negyedik nekifutásra azonban felvettek a színművészetire, s a sors a kommentátori állás helyett visszahelyezett a hőn vágyott deszkákra.

– Lényegében tehát világos, egyértelmű úton jutott el az Erkel Színházig?  
– Azért nem egészen. Fiatalon volt egy válságosnak mondható időszakom, amikor is a debreceni Ady-s drámatagozatos érettségi után eltanácsoltak a Pesti Magyar Színiakadémiáról az első év végén. De ezzel szép a történetem, mert tizennyolc évesen úgy éreztem, hogy a lustaság tényleg fél egészség. Az osztályfőnök, Huszár László tanácsolt el, rádöbbentve, hogy munka nélkül nincs eredmény. Ha nem teszi, talán sohasem lettem volna színész. Tizenegy éve fel is hívtam telefonon és megköszöntem neki a 2002-es tettét. Megdöbbent, de a végtelenségig meghatódott és megköszönte a hívásomat.

– Debrecen, Győr, Budapest – földrajzilag kelet, nyugat, közép az életútja. Van benne sorsszerűség?  
– Nevezhetjük kereknek a történetemet, vagy akár keretes szerkezetűnek. A kultúránk is, mondhatni, fővároscentrikus, és én nagyon örülnék, ha Budapesten meg tudnék ragadni, azaz életem új színhelyén is megtalálnának a szép színházi, majd a filmszerepek is. Eddig a filmvásznon nem sok babér termett nekem – a filmezés speciális műfaj, szívesen kipróbálnám valamikor a közeljövőben. Hátha filmrendezők is olvassák a Képes Sportot…

– Egyes vélemények szerint a musical már túlságosan meghatározza a színházi műfajt. Az Erkel Színházból ennek milyen a megítélése?  
– Elementáris az Erkel népszerűsége, folyamatosan telt ház előtt játszunk, a látogatottságunk százkét százalékos, előadásonként nagyjából ezernyolcszáz néző előtt. Mindezt, a publikum rajongását, szeretetét közel kilencven előadásban, közvetlenül a színpadról érzékelhettem. Egyes darabokra hónapokra előre nem lehet jegyet kapni. Tény, a musicalre valódi az igény, és ezt a színházak vezetői nem hagyhatják figyelmen kívül. Ami engem illet, becsülöm, kedvelem mind az operettet, mind a prózai műveket. Sohasem tettem különbséget zenés és nem zenés előadások között, a differencia szerintem mindössze annyi, hogy a zenés műfajban dalban mondjuk el az örömünket, a bánatunkat. Mindegyik előadásmód ugyanolyan lelki, idegrendszeri folyamatokat követel meg az előadójától.

– Beszélgetésünk időpontjának egyeztetéséből következtethettünk rá, hogy dolgos a nyara. Mi következik?  
– Az ötödik bemutatómra készülhetek az Erkel Színházzal: augusztus 14-én lesz a premierje a szegedi Dóm téren. A darab pedig nem más, mint egy újabb világsikerű musical, Stephen Schwartz szerzeménye, amely 2003-as bemutatója óta huszonöt országba jutott el. A Wicked tulajdonképpen az Óz, a csodák csodája előtörténete, egy mese nem csak gyerekeknek. A fővárosi bemutatóját december negyedikére tűzte ki a színház.

– A stáblistából tudható, hogy Fejszés Attila a Wickedben az Apa szerepét játssza. Miközben…  
– …miközben otthon, Istennek hála, gyakorló édesapa lehetek. Tavaly júniusban jött világra a kisfiunk, Fejszés Dávid, az ő baritonja egyelőre az „oá” érces kiénekléséig terjed. Röviddel ezelőtt, július 25-én volt az esküvőnk: Horgas Eszter fuvolaművész lányát, Somogyi Lili Máriát vettem feleségül. Bizton állíthatom, hogy a legcsodálatosabb feleség és édesanya a világon.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. augusztus 8-i lapszámában jelent meg.)