Rogla, a szlovén csúcs – Primoz Roglic végre rózsaszínben látja a világot
Az országúti kerékpározás egyre inkább globalizálódik, és ezt a megállapítást a pünkösd vasárnapján befejeződő Giro d'Italia csak tovább erősítette, állapította meg Ciro Scognamiglio szakíró a La Gazzetta dello Sportban május 29-én megjelent írásában. Nehéz lenne vitatkozni az olasz sportlap munkatársával, már csak azért is, mert kijelentését tényekkel és adatokkal támasztotta alá. Az idei, 106. Olasz körversenyen – szinte példátlan módon – tíz különböző nemzet kerékpárosa végzett az összetett első tíz helyezettje között, mint ahogy az is beszédes adat, hogy a verseny 21 szakaszán 19 versenyző diadalmaskodott, csupán a viadalt koronavírus-fertőzése miatt idő előtt befejezni kénytelen belga Remco Evenepoel és a német Nico Denz duplázott. És még valami: az elmúlt alig több mint tíz évben Kanada (2012, Ryder Hesjedal), Kolumbia (2014, Nairo Quintana), Hollandia (2017, Tom Dumoulin), Nagy-Britannia (2018, Chris Froome), Ecuador (2019, Richard Carapaz), Ausztrália (2022, Jai Hindley), míg most Szlovénia (Primoz Roglic) iratkozott fel a Giro-győztes nemzetek listájára, tizenkét év alatt tízről tizenhétre növelve a maglia rosát elhódító országok számát.
Mégis, Primoz Roglic 2023-as Giro d'Italia-győzelmét szinte lehetetlen kizárólag a globalizálódó sportág vagy az egyszerre szélesedő és élesedő versenyek szemüvegén keresztül nézni. Egyrészt azért, mert Roglic és vele együtt a szlovén kerékpársport nem az első, és aligha az utolsó nagy sikerét aratta. A Jumbo-Visma 33 esztendős menője korábban nyert háromszor a Vuelta a Espanán, 2021-ben aranyérmes lett a tokiói olimpia egyéni időfutamán, míg a 2020-as Tour de France-on csak a verseny utolsó előtti szakaszán „vette le” róla az összetett éllovasát illető sárga trikót honfitársa, Tadej Pogacar. Hogy a többi rangos körversenygyőzelméről (idén a Giro előtt két viadalt vállalt, a Tirreno–Adriaticót és a Katalán körversenyt – mindkettőt meg is nyerte) vagy emlékezetes egynapos-sikereiről (a 2020-as Liege–Bastogne–Liege-en az utolsó millimétereken csente el a győzelmet a túl korán ünneplő Julian Alaphilippe-től) már ne is beszéljünk. Másrészt azért, mert Roglic „rózsaszín álmának” beteljesülésében az emberi tényező (a maga kiszámíthatatlanságával és meseszerű fordulataival együtt) legalább akkora szerepet kapott, mint a jéghideg racionalitás.
Talán érdemes ott kezdeni, hogy a hazájában Roglaként becézett kerékpáros (véletlen, ám annál találóbb azonosság: éppen ez a neve a Pohorje-hegység egyik legmagasabb, 1517 méteres csúcsának is) kimondottan balszerencsés évet tudhatott a háta mögött 2022-ben. Noha első helyen végzett a szezon kora tavaszi nagy körversenyén, a Párizs–Nizzán, majd a Tour de France fő ráhangoló viadala, a Critérium du Dauphiné megnyerése sem okozott neki nehézséget, a Francia körverseny ötödik szakaszán, 30 kilométerrel a cél előtt bukásba keveredett – az esés következtében megsérült a csípője és kiugrott a válla, utóbbit nemes egyszerűséggel maga rakta vissza a helyére („Van egy technikám, amellyel meg tudom csinálni, igaz, közben ordítottam a fájdalomtól, de ez vele jár” – nyilatkozta később), de így is folytatta a versenyt. Becsületére legyen mondva, az összeszedett időhátrány és fájdalmas zúzódások ellenére sem adta fel („támogatott” csapattársa, Jonas Vingegaard végül el is vitte a sárga trikót), további kilenc szakaszt teljesített, mielőtt kiszállt a versenyből. Az augusztusi Vuelta-rajtra azonban felépült, a Spanyol körversenynek ráadásul azzal a nem titkolt céllal vágott neki, hogy 2019, 2020 és 2021 után negyedszer is megnyerje az összetettet – a spanyol Roberto Heras után másodikként, ám elsőként négy egymást követő évben. Csakhogy a 16. szakasz hajrájában, nem sokkal a cél előtt ismét közelebbi ismeretségbe került az aszfalttal. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy ekkor már fel sem vetődött a folytatás lehetősége, másnap nem volt ott a mezőnyben, október közepén pedig a vállát is meg kellett műteni, mert már nem tudta fájdalom nélkül mozgatni a karját.
Ehhez képest a 2023-as esztendeje eddig százszázalékos: három versenyen vett részt, ugye, mindhármat megnyerte, ráadásul mindezt hat szakaszgyőzelemből „kigazdálkodva”. A legnagyobb bravúr kétségtelenül a Giro-sikeréhez járuló egyetlen etapsikerhez fűződik: az Olasz körverseny utolsó előtti távját az összetett második helyéről várta, huszonhat másodperc hátránnyal lemaradva az éllovas Geraint Thomastól. A sorsdöntő etap ugyanakkor nagyon feküdt neki, több szempontból is: 18.6 kilométeres hegyi időfutam várt a mezőnyre Tarvisio és Monte Lussari között, az olasz–szlovén határnál. Hazai pálya volt ez Roglicnak, a szó szoros értelmében, hiszen szlovén szurkolók ezrei biztatták a hegyen, ráadásul erre a szakaszra külön is „rágyúrt” a téli felkészülés során, ismerte az út szinte valamennyi kövét és fűszálát.
Na, ekkor jött a dráma.
Az emelkedőn ugyanis leesett a lánc a kerékpárjáról. A szerelője a kísérőkocsiból azonnal elindult felé a tartalék kerékpárral, a szlovén versenyző azonban meglepő higgadtsággal reagált a váratlan malőrre: nem ült át a másik bringára, hanem maga tette vissza a láncot a helyére. Elindulni viszont nem tudott önerőből az emelkedőn, a szerelője és egy piros pólós szurkolója segítségével lódult neki ismét, s meg sem állt a célig. Mit meg sem állt: a technikai szünet ellenére megnyerte a szakaszt, 40 másodpercet verve rá Thomasra, így a 26 másodperces hátrányát 14 másodperces előnnyé fordította. A másnapi, római záró szakaszon (stílszerűen az alkalomra készített rózsaszín kerékpár nyergében) már csak célba kellett érnie – Roglic pedig a rossz emlékeit legyűrve talpon maradt, s felért a csúcsra minden idők negyedik legszorosabb Giróján.
De még nem beszéltünk a sorsszerűségről. Arról, hogy a profi kerékpározást relatíve későn, 22 éves korában elkezdő szlovén sportoló egykor síugróként versenyzett, s kifejezetten tehetségesnek bizonyult. Tizenhárom évesen kezdett el „röpködni”, s 2007-ben csapatban junior-világbajnoki címet nyert. Tarvisióban – ott, ahol tulajdonképpen az idei Girót is megnyerte. És ha hiszik, ha nem, a négytagú síugrócsapatban Mitja Meznar volt az egyik társa – 16 évvel később ő volt az a piros pólós szurkoló, aki segített „beindítani” Roglicot a rózsaszín trikó felé vezető úton.
A mese egyelőre itt véget ér, Roglic gőzerővel készül – nem, nem a Tour de France-ra, hanem az augusztusi Vueltára és ezzel együtt a negyedik győzelemre –, ám talán még nem tett le végleg arról, hogy a sárga trikó elhódításával varázsolja kerekké egyébként is fantasztikus pályafutását.
Az lenne csak az igazi, boldog vég.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. június 24-i lapszámában jelent meg.)
